Musorujsag
Élő Eredmények

Kialakult az Amerika Kupa-selejtező döntőjének párosítása

MTI
Az Emirates Team New Zealand és az Artemis Racing küzdhet meg egymással azért, hogy a címvédő Oracle Team USA csapatával megmérkőzzön a végső elsőségért a Bermudán zajló vitorlázó Amerika Kupán.

A selejtező elődöntőjében az új-zélandi csapat öt pontot szerzett, míg ellenfele, a brit Land Rover BAR kettőt, a másik ágon pedig a svéd csapat 5-3-ra múlta felül a Softbank Team Japant.

A sorozat történetében először a címvédőnek is szerepelnie kellett a kvalifikáció első körében, számára azonban mindössze annyi volt a tét – mivel a nagydöntőben mindenképpen érdekelt -, hogy megszerezze a győzelemmel járó egy pontot. Ezt meg is tette.

A selejtező döntőjének győztese jövő szombattól csap össze a címvédővel a 35. Amerika Kupáért. A győzelemhez hét siker kell.

A kupa 166 éves történetében az amerikaiak egyeduralmát 1983-ban az ausztrálok szakították meg. Aztán újra három amerikai diadal következett, majd 1995-ben az új-zélandiak nyertek, és címüket 2000-ben megvédték. Ugyancsak két sikert aratott egymás után a svájci Alinghi, 2010-től viszont ismét az amerikaiak birtokolhatják a trófeát.

Az Amerika Kupán 50 lábas (15 méter) katamaránokkal versenyeznek az ezüst teás kancsóért.

További tartalmak