Musorujsag
Élő Eredmények

Hétéves folyamat eredménye, hogy a 3x3-as kosárlabda olimpiai szám lett

MTI/m4sport.hu
Károlyi Andrea, az Európa-bajnoki címvédő magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint hétéves folyamat eredménye, hogy a szakág bekerült a 2020-as tokiói olimpia programjába.

Az M4 Sportreggeli című műsorában nyilatkozó szakember úgy véli: főleg az elmúlt két évben készült nagyon az ötkarikás felvételre a szakág, melynek berkeiben már tavaly az a szóbeszéd járta, kilencven százalék, hogy Tokióban szerepelhetnek. „Egyelőre nemenként 32 játékos lehet ott Japánban, ami nyolc-nyolc csapatot jelent” – mondta Károlyi. Hozzátette: hiába Eb-címvédő a magyar női csapat, biztos abban, hogy nagyon nehéz lesz bekerülni a kijutó együttesek közé. „Egyelőre nem tudjuk a válogatási elveket, de valószínűleg Európából három ország lehet majd ott Tokióban” – jelentette ki.

A szövetségi kapitány kitért arra is, hogy még nem tudni, a nemzetközi szövetség mit szeretne kezdeni a szakággal, amelyet – főleg a nőknél – egyelőre a hagyományos kosárlabda mellett, nyári kiegészítésként játszanak a játékosok. „Még számunkra is kérdéses, melyik irányba megy el a 3×3-as kosárlabda, de véleményem szerint a kis országokban nem nagyon fogják tudni különválasztani az öt az öt elleni verziótól” – vázolta Károlyi Andrea.

A jelenleg a franciaországi világbajnokságra készülő válogatott játékosa, Süle Krisztina arról beszélt, a szakág elsősorban annak köszönheti az olimpia műsorába való bekerülését, hogy látványos és gyors. A találkozók tíz percig vagy 21 szerzett pontig tartanak, s ezáltal jól közvetíthetőek a mérkőzések. „Biztos, hogy a szombaton kezdődő vb-n remek lesz a hangulat, a következő években pedig kiderül, azok az országok, amelyek a nagypályás kosárlabdában jók, ám erre a szakágra eddig nem fektettek nagy hangsúlyt, hogyan változtatnak majd az elképzeléseiken” – mondta a kosaras.

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak