Musorujsag
Élő Eredmények

Nevet változtathat a Force India?

Motorsport-Total, Reuters, F1i.com
Az év eleji meglepő dizájnváltás után a nevét is módosíthatja a Force India. Vijay Mallya nyitva hagyta a lehetőséget, és csapata jósolt tulajdonosváltásáról is beszélt.
Sergio Pérez és Esteban Ocon (Fotó: XPB) Sergio Pérez és Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Hét futam alatt már hozzászokhattunk ahhoz, hogy az F1 mezőnyében két rózsaszín autó is van. A téli teszteken még a megszokott ezüst fényezéssel vett részt a Force India, aztán nyélbe ütötték az új szponzori megállapodásukat a BWT-vel, és átalakulásukkal sokkolták a paddockot.

A Motorsport-Total most arról számolt be, a csapat további jelentős változtatásokat is fontolóra vesz. Vijay Mallya csapatfőnök megerősítette, hogy változtathat istállója jelenlegi nevén. „Mérlegelni fogom a lehetőséget” – nyilatkozta a tulajdonos.

E váltásnak – ahogy az új festésnek is – gazdasági szempontból lenne értelme az indiaiak számára. Amikor Mallya 2008-ban felvásárolta a silverstone-i csapatot, még az volt a célja, hogy főként indiai támogatók révén vigye sikerre azt. Indiai cégei közül azóta viszont több csődbe ment, a gárda másik tulajdonosa, Subrata Roy évek óta börtönben ül, a csapat pedig nemzetközi vállalkozássá nőtte ki magát, meghatározó mexikói támogatók karolták fel, és nem mellesleg egyre sikeresebb és hatékonyabb is.

Mallya emiatt már úgy érzi, az India név túlságosan korlátozza őket. Döntés azonban egyelőre nem született a névváltoztatás kapcsán. „Ez egy súlyos döntés, nem szabad elhamarkodni” – hangsúlyozta.

Vijay Mallya (Fotó: Force India) Vijay Mallya (Fotó: Force India)

A közelmúltban fölvetődött, Mallya az ellene folyó bírósági eljárások miatt fontolóra vette csapata eladását. Az Autocar című lap David Brabham érdeklődéséről számolt be, akinek állítólag szándékában áll visszahozni az F1-be a Brabham nevet. Mallya viszont az ezzel kapcsolatos pletykákat éppen a kanadai hétvége idején cáfolta. „Nem is egyeztettünk a Brabhammel, nem is találkoztam velük” – mondta a TalkSportnak. Arról is lehetett hallani, hogy az üzletben a Brabham korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone is érdekelt lehet. „Bernie és én jó barátok vagyunk, és azok is maradunk, de nincs szó a csapat eladásáról.”

Mallya azt is cáfolta, hogy a Force India sorsát bármilyen módon befolyásolná, hogy Indában bírósági eljárás folyik ellene korábbi cégei csődje, csalás és hitelek vissza nem fizetése miatt. Hazája pár hónapja kérvényezte is Nagy-Britanniától a kiadatását, ám áprilisban hiába került sor a letartóztatására is, óvadék ellenében szabadlábra került, s továbbra is Angliában tartózkodik.

Vijay Mallya (Fotó: Batchelor / XPB Images) Vijay Mallya (Fotó: Batchelor / XPB Images)

„Ez a kiadatási procedúra csak az indiai kormány vádaskodásain alapul. Most a brit bíróság előtt van az ügy, ezért mást nem is mondhatok róla. Ami viszont a Force India tulajdonosi viszonyait illeti, akár az Egyesült Királyságban maradok, akár visszaküldenek Indiába, a csapatnál nem lesz tulajdonosváltás. A kiadatási ügyemnek semmi köze nincs sem a tulajdonosi viszonyokhoz, sem a csapat irányításához” – jelentette ki.

A brit bíróság kedden tartotta első meghallgatását, ám az eljárás a brit jogszabályok miatt várhatóan még hosszú hónapokig elhúzódik. Szóba került, hogy India egy második kiadatási kérelmet is benyújt, hamarosan új bizonyítékokat tárhatnak a brit ügyészség elé, az üzletember pedig továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. A legközelebbi meghallgatása július elején lesz, ügyében döntés pedig legkorábban decemberben születhet. De esély van rá, hogy az eljárás a következő évre is áttolódik. Addig lesz ideje csapata új nevén gondolkodni…

További tartalmak