Musorujsag
Élő Eredmények

A bronzéremért küzdhet a női tőrcsapat

MTI
A magyar női tőrcsapat a papírformának megfelelően kikapott az elődöntőben Oroszország együttesétől, így a bronzéremért léphet majd pástra a Tbilisziben zajló vívó Európa-bajnokság pénteki napján.

A Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Knapek Edina összeállítású magyar együttes a nyolc között kezdett és nagyszerű győzelmet aratott a franciák felett, a fináléba kerüléshez azonban még egy ennél is nagyobb bravúrra lett volna szüksége, mivel a világ- és Európa-bajnoki címvédő volt az ellenfele.

A mérkőzésen az oroszok gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést és az első pár után már 5-1-re vezettek. Lupkovicsot Kreiss követte a páston, aki eggyel csökkenteni tudta a különbséget, a harmadik párban Mohamed azonban kettővel kikapott.

A második hármas kör így 9-14-ről indult, s innentől már nem volt kérdéses, ki jut majd tovább. A klasszisokból álló orosz együttes folyamatosan növelte előnyét, így végül simán, 45-27-re győzött.

A magyarok a bronzéremért a német csapattal küzdenek majd meg.

Eredmény (az Eb honlapjáról):
 női tőr, csapat:

Elődöntő:
Oroszország-Magyarország 45-27
Olaszország-Németország 45-36
Korábban:
Negyeddöntő:
Magyarország-Franciaország 37-36

További tartalmak