Egy titokzatos új csapat formálódik 2018-ra?

Új csapat készül az F1-be a következő szezontól? Úgy tudni, valakik már több gárda számos szakemberét megkeresték – a FOM egyelőre semmiről sem tud.

Fotó: XPB Fotó: XPB



Egy „fantom” környékezi a paddockban dolgozókat. A legújabb pletykáról az Auto Motor und Sport számolt be, azt hallották, egy formálódó új csapat a jelenlegiek több emberét is próbálja elcsábítani. „Egyes embereinket megkérdezték arról, érdekelné-e őket a lehetőség, hogy egy új csapatnál dolgozzanak” – mesélte a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

Az érdeklődő pontos kilétét egyelőre homály fedi. A német szaklap úgy tudja, a projektet Kínából finanszírozhatják, a székhelyük pedig az angliai Oxfordshire-ben lenne, ott, ahol a mostani 10 résztvevőből hatnak a gyára található. Szerintük az év elején fölszámolt Manor-csapatból már többen is csatlakoztak hozzájuk.

A mezőny jövő évi bővülésére ugyanakkor kevés esély mutatkozik: már júniust írunk, az új autókat most kezdik el fejleszteni, ahhoz pedig, hogy valaki csatlakozzon a bajnoksághoz, az FIA engedélyét is meg kell kapnia. A feltételrendszer pedig szigorúbb, mint pár évvel ezelőtt: a 20 millió dolláros nevezési díjon felül bizonyítani kell azt is, hogy a csapat mind anyagilag, mind technikai szempontból legalább öt évig képes lesz a királykategóriában versenyezni. Legutóbb a Haas is keresztülment ezen a procedúrán, az FIA szakemberei gyárlátogatásokon vettek részt, mielőtt licencet adtak volna nekik. Ők viszont két évig készültek a bemutatkozásra.

Ross Brawn, a FOM sportigazgatója elárulta, ők nem tudnak konkrét érdeklődőről. „Az elmúlt hónapokban közel tíz érdeklődő kérdezősködött nálunk, de ők mind csak azt akarták tudni, változtatunk-e úgy a feltételeken, hogy azonnal részesedhessenek a sportági bevételekből. Ebben az esetben jobban tudnának tervezni. De közöltük velük, hogy 2020-ig a mostani szerződési feltételekhez vagyunk kötve” – nyilatkozta a brit szakember.

Christian Horner szerint eléggé irreális célkitűzés a 2018-as bemutatkozás, bárki is áll a projekt mögött. „Ahhoz, hogy jövőre új csapat mutatkozzon be, már túl késő van” – állapította meg.