Musorujsag
Élő Eredmények

Érkezők és egy távozó a Puskásnál

m4sport.hu/pfla.hu
Az OTP Bank Ligába visszajutó Puskás Akadémia bejelentette, három játékos érkezett a Pintér Attila irányította együtteshez, egy labdarúgójuk pedig elhagyta a klubot.

A pfla.hu bejelentette, hogy a Puskás színeiben folytatja pályafutását az MTK-tól érkező Poór Patrik, aki korábban megfordult a Liverpoolnál is, az előző szezonban pedig 33 alkalommal kezdődként lépett pályára és mindössze egyszer cserélték le.

Az Újpest irányába kétirányú a mozgás, ugyanis az NB II-es bajnokcsapatban 15 gólt szerző Tischler Patrik a Megyeri útra igazol, a lila-fehérektől pedig Jonathan Heris és Balogh Balázs Felcsútra helyezi át a főhadiszállását.

Heris, akárcsak a 23 éves Poór, hároméves kontraktust kötött a klubbal és a védelemben jelenthet erősítést.

Szintén három esztendőre érkezik Balogh Balázs, aki az előző szezonban 26 alkalommal szerepelt bajnokikon, ezeken négy gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ők robbanthatnak bankot az U21-es Eb után
Luis Figo, Xavi vagy éppen Andrea Pirlo. Csak három legendás labdarúgó a számtalan közül, akik a 21 éven aluliak Európa-bajnokságán robbantak be a nemzetközi fociba. Ki akarna ilyen tehetségekről lemaradni? Senki. Éppen ezért a pénteken kezdődő lengyelországi tornán természetesen ez alkalommal is a lelátón jegyzetelgetnek a világ legnagyobb klubjainak játékosmegfigyelői.
Külföldi futball
Bernd Storck kapott a szövetségtől egy második esélyt
Az <a href="www.m4sport.hu/2017/06/09/arcpirito-vereseg-andorraban/" target="_blank" rel="noopener">Andorra ellen elszenvedett kínos vereséget</a> követően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtök délutánra várta Bernd Storckot, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát beszámolóra. A rendkívüli elnökségi ülés véget ért, a döntés megszületett, a német szakember kapott egy második esélyt.
Magyar futball
A Costa-affér Conte pozícióját rombolja a Chelsea-nél
Diego Costa elutasítása, amelyről a közösségi médiában írt először a spanyol játékos, meggyengítette Antonio Conte befolyását a Chelsea vezetőségénél. Erről a helyzetről Gazzetta dello Sport számolt be.
Külföldi futball