Ronaldo elmondta ügynökének és Zidane-nak, milyen jövőt képzel el

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Cristiano Ronaldónak elege van Spanyolországból. A portugál sztárt – aki jelenleg Oroszországban tartózkodik – edzője, Zinedine Zidane is felhívta telefonon, hogy szüksége van rá, ne hagyja el a Real Madridot…

Cristiano Ronaldo viszont hajthatatlannak tűnik. A spanyol Sport című napilap információi szerint azt válaszolta vezetőedzőjének a portugál, hogy „elmegyek, mert úgy bánnak velem, mintha bűnös lennék”. Az adóhatóságok mellett a spanyol médiát is kritizálta, mint fő indok a távozásra.

Tovább erősíti távozásának esélyeit, hogy ügynökével, Jorge Mendessel is konzultált, akinek elmondta, hogy intézze a jövőjét. Olasz források szerint egyértelműsítette a szuperügynökkel, hogy a Manchester United minden csapattal szemben előnyt élvez, csak volt klubját követően tárgyaljon más együttesekkel.

A portugál zseni esetében a legtöbbet a Vörös Ördögök és a PSG nevét emlegetik, de a német Bayern München is tettre készen figyeli a fejleményeket Ronaldóval kapcsolatosan.

A Daily Express szerint egy másik kérő is akadhat, méghozzá Angliából a Chelsea. Az angol napilap információi szerint a Kékek hajlandóak kifizetni a 200 millió eurós árat a luzitánért, sőt még a belga Eden Hazardot is hajlandóak lennének az üzlet részévé tenni. Erős ajánlatnak hangzik, ha megvalósul.