A vívóknál négy érem nem elég a boldogsághoz

A tbiliszi Eb-n szerzett egy ezüst-, és három bronzérem ellenére sem elégedett a vívók kapitánya.

Egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a szombaton véget ért tbiliszi Európa-bajnokságot a magyar vívó-válogatott. Összességében ez jobb teljesítmény, mint egy éve Torunban, de halványabb, mint két esztendeje, elvégre akkor egy aranyérmet is nyertünk Montreux-ban.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány az M4 Sport7fő című műsorában elmondta, ez volt az olimpia utáni első jelentősebb világverseny, de már most a tokiói olimpiára kell keresni a csapatot. Ennek köszönhetően, ahol nem úgy szerepeltek a vívók – elsősorban a csapatversenyeken –, ott elképzelhetők változások a lipcsei vb-re.

Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese kisebb sérüléssel vívta végig a kontinensvetélkedőt, mint elmondta, gyerekkora óta szenved kisebb idegbecsípődéssel a derekában, ami eddig a világversenyeken nem jött elő, most viszont igen. ennek ellenére megszerezte „szokásos” bronzérmét egyéniben.

A műsor vendége volt Szatmári András, a bronzérmes férfi kard-válogatott tagja, aki kifejtette, szeretett volna előrébb végezni egyéniben, de így is örül a csapattal szerzett éremnek, és biztos benne, hogy a három év múlva esedékes olimpián is minimum éremért fog küzdeni a kardcsapat.