Pérez Carlos edzőként tér vissza a veszprémi kézilabdaklubhoz

Pérez Carlos korábbi magyar válogatott kézilabdázó utánpótlásedzőként tér vissza Veszprémbe.

A Bors című napilap hétfői számában a kubai származású balátlövő elmondta, hogy katari klubja, az al-Szamal SC vezetősége marasztalta, és játékosedzőként számított volna rá a következő idényben.

"Sokkal megtisztelőbb, ha magyar fiatalokat, tizenéveseket edzhetek korábbi klubomban" - nyilatkozta visszatéréséről a 45 éves Pérez, aki 2013 óta szerepelt az arab országban. A Veszprém színeiben 16 idényben összesen 343 tétmérkőzésen lépett pályára és 1475 gólt szerzett, magyar válogatottként pedig a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián is negyedik helyezett volt.

Pérez a Telekom Veszprém felnőtt csapatáról elmondta, hogy az új vezetőedző, a svéd Ljubomir Vranjes mestere a gyors futáson alapuló játékszisztémának. Ezzel, és az idén nyáron érkező játékosokkal jövőre megnyerhetik a Bajnokok Ligáját - tette hozzá.

A klub korábbi játékosai közül Gulyás Péter és Iváncsik Gergő - akik az elmúlt szezon után vonultak vissza - szintén a veszprémi utánpótlásban tevékenykednek a jövőben.