Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalossá vált Kleinheisler kölcsönadása

werder.de
A Werder Bremen bejelentette Kleinheisler László kölcsönadását az FC Asztanának.

Amit már hétfőn sejteni lehetett, keddre hivatalossá vált. A brémai klub honlapjának beszámolója szerint a magyar válogatott középpályás egy szezonra érkezik a kazah fővárosba, a megállapodás értelmében a kétszeres bajnok Asztana vételi opcióval is rendelkezik a 23 éves Kleinheislerre.

„A kölcsönadással és a vásárlási opcióval László kívánságának tettünk eleget, hogy jó ajánlatot tudjon kapni” – idézi a werder.de Frank Baumann sportigazgatót.

A klub nem hozta nyilvánosságra a megállapodás anyagi részleteit, de korábbi német sajtóértesülések szerint az Asztana szazezer eurót fizet a Werdernek a kölcsönvételért, félmillió euróért pedig meg is vehetik.

A kazah klub a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában kapcsolódik be  az európai küzdelmekbe, a lett Spartaks Jurmala elleni párharcban Kleinheisler már új csapata rendelkezésére állhat.

Kleinheisler László 2016 januárjában igazolt a Werder Bremenhez, ahol hat Bundesliga-meccsen lépett pályára. A 2016-os Európa-bajnokság után előbb a Darmstadtnak, majd 2017 telén a Ferencvárosnak adták kölcsön. 2019 júniusáig köti szerződés a brémaiakhoz, de továbbra sem tartanak igényt a játékára. „Nem láttunk már esélyt arra, hogy játéklehetőséghez jusson nálunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy újra kölcsönadjuk“ – nyilatkozta a sportigazgató, aki szerint az egyik fő probléma a játékosnál a nyelvtudás hiánya. „Sem németül, sem angolul nem beszél, ez pedig nem segített.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kiderült, hova igazolhat Kleinheisler László
A német élvonalban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen labdarúgócsapata nem tart igényt a Ferencvárosnak télen kölcsönadott magyar válogatott középpályására, Kleinheisler Lászlóra, aki Oroszországban vagy Ukrajnában találhatja meg számításait.
Külföldi futball