Musorujsag
Élő Eredmények

12 csapat az FIA célja – de a titokzatos kínaiaknak még várniuk kell

Motorsport-Total
Jean Todt nyitott arra, hogy 12 csapatosra bővítsék a Forma–1 mezőnyét, ám kizárta annak lehetőségét, hogy a rejtélyes kínai érdeklődő már jövőre bemutatkozzon.
FIA logó (Fotó: Moly/ xpb.cc) FIA logó (Fotó: Moly/ xpb.cc)

Nemrég felröppent a hír, hogy egy brit székhelyű kínai csapat már 2018-ban bemutatkozna az F1-ben. Több istállótól is próbáltak mérnököket elcsábítani, kilétüket viszont egyelőre homály fedi. Annyi derült csak ki, hogy egy Nagy-Britanniában 2003-ban bejegyzett cég, a Bronze Fortune Ltd. idén májusban a China F1 Racing Team Ltd.-re változtatta a nevét. A cégről ezen kívül semmit sem tudni, egyetlen ismert tagja van, egy francia ügyvéd, Michael Orts.

A pletykák kapcsán Ross Brawn, a FOM sportügyekért felelős igazgatója jelezte, miután az F1-es bajnokságban való részvételnek szigorú feltételei vannak, semmi esély arra, hogy 2018-ban emelkedjen a mezőny létszáma. Ezt most az FIA elnöke is megerősítette a szövetség genfi sportkonferenciáján. „Bolondság lenne azt hinni, hogy egy új csapat nyolc vagy még kevesebb hónap alatt fel tudna készülni” – nyilatkozta Jean Todt.

Ugyanakkor előrebocsátotta, tervezik, hogy bővítik a bajnokságot. „A tervünk az, hogy tizenkét csapatunk legyen” – erősítette meg. A szabályok egyébként 26 versenyzőben határozzák meg a mezőny maximális méretét.

Todt megerősítette, az utóbbi időben számos érdeklődő jelentkezett náluk, ám a többségük csupán arra volt kíváncsi, lesz-e változás a sportági bevételek elosztásában. Nem véletlenül: a jelenlegi, 2020-ig érvényben maradó rendszer értelmében csak azon gárdák részesülhetnek a bevételek egyenlően szétosztott részéből (1. kalap), amelyek az utolsó három szezonból legalább kettőt a konstruktőri bajnokság legjobb 10 helyének valamelyikén zárták. Így fordulhat elő, hogy a Haas az idei éve után is csak a konstruktőri helyezése alapján járó összeget (2. kalap) kapja majd meg.

Jean Todt (Fotó: XPB) Jean Todt (Fotó: XPB)

Új csapat alapításának márpedig ilyen feltételek mellett szinte semmi értelme, különösen ha egy magáncégről van szó. Az FIA ugyanis elvárja, hogy egy debütálónak legalább három évig elegendő pénze, megfelelő háttere legyen a versenyképes működéshez. „Lefuttatunk egy vizsgálatot, hogy lássuk, ki a potenciális befektető” – magyarázta Todt. „Ha egy nagy gyártóról van szó, egyszerű a dolgunk. Ha viszont egy privát vállalkozásról, akkor óvatosabbnak kell lennünk.”

A sportág a közelmúlt újoncaival nem egyszer megjárta. A legutóbbi, 2010-es hármas bővítéskor a USF1 például hiába kapott engedélyt, a csapat sosem jött létre. A Haas felvételével egy időben pedig szintén volt egy bizonytalan hátterű pályázó, a Forza Rossa, ami viszont már fenn is akadt a rostán. „Ha biztosak vagyunk benne, hogy egy komoly érdeklődőről van szó, hogy megvannak a megfelelő emberek, mint az a Haas esetében történt, akkor jöhet a kiírás a bővítésre” – nyilatkozta az FIA-elnök.

2019 előtt ilyesmire tehát biztosan nem kerülhet sor. Ahogy a titokzatos kínai csapat érkezésére sem, hiszen ha valóban az F1-be vágynak, debütálásuk előtt két évvel jelentkezniük kell a szövetségnél.

További tartalmak