Fina 2017
×

Apró lépésekkel közeledik Brazília a világelithez

m4sport.hu/fina-budapest2017.com
A brazil női vízilabda-válogatott tovább csökkentené lemaradását a világelittel szemben, erre pedig kitűnő alkalom az együttes számára a 2017-es budapesti vizes-világbajnokság.

A dél-amerikai kontinensen nem talál legyőzőre a brazil női pólóválogatott, a pán-amerikai térségeben pedig „örök harmadikok” az Egyesült Államok és Kanada mögött.

A női vízilabda 1986-os debütálása óta csupán az első, madridi FINA világbajnokságról hiányoztak, azonban kiugró eredménnyel egyelőre nem büszkélkedhetnek.

A brazilok nincsenek könnyű helyzetben, ha a világelithez való felzárkózást nézzük, mivel földrajzilag nagyon távol vannak azon csapatoktól, amelyekkel építő jellegű csatákat vívhatnának, így alapvetően amatőr alapokon nyugszik a sportág a dél-amerikai országban.

Ötkarikás játékokon először vettek részt házigazdaként Rióban, azonban már a 2015-ös kazanyi világbajnokságon látszott, hogy nem szeretnének „leégni” hazai közönség előtt. Komolyabban elkezdtek foglalkozni a vízilabdával, ez pedig az eredményeiken is észrevehető volt, mivel úgy tűnik kinőtték a „pofozózsák” szerepkört, maguk mögött hagyták a nagy gólarányú vereségeket.

A budapesti vizes-világbajnokságon Olaszországgal, Kanadával és Kínával találkoznak majd a Hajós Alfréd Uszodában, ahol megmutathatják: ismét egy apró lépéssel közelebb kerültek a világ legjobbjaihoz.

A BRAZIL NŐI VÁLOGATOTT AZ EDDIGI FINA VILÁGBAJNOKSÁGOKON:

1991: 8. hely

1994: 11. hely

1998: 10. hely

2001: 10. hely

2003: 12. hely

2005: 13. hely

2007: 10. hely

2009: 13. hely

2011: 14. hely

2013: 14. hely

2015: 10. hely