Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez egy rémálom!” – avagy így lett csúszkáló show a péntekből!

Auto Motor und Sport, Autosport
Csúszkáltak mindenhol, mindenfelé – de miért? Az Azeri Nagydíj kaotikus szabadedzése után célkeresztben a gumik.
Sergio Perez összetört Force Indiája (Fotó: XPB) Sergio Perez összetört Force Indiája (Fotó: XPB)

Összesen 57 sárga zászlós fázis (20 az első, 37 a második edzésen), egy virtuális biztonsági autó, két piros zászló – ezzel a döbbenetes mérleggel zárta a Forma–1 mezőnye az Azeri Nagydíj pénteki napját. A kétszer másfél órás körözés során mindössze négy versenyző nem csúszott ki legalább egyszer, és a sok hiba a szűk bukóterek miatt sok esetben már-már komikus jeleneteket, dugókat és tolatásokat eredményezett.

Bár kétségtelen, hogy az utcai pálya tapadása nem volt ideális, az aszfalt piszkos is volt, annak, hogy ennyi pályaelhagyást és balesetet láthattunk, azt elsősorban a gumiknak köszönhettük. Egyfelől azon sajátosságuknak, hogy megszabott hőmérsékleti tartományukon kívül kényesen viselkednek, s megbontják az autó egyensúlyát, másfelől annak, hogy túlságosan kemények erre a pályára.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Álcázott „extrakemény” keverék…

Több versenyző és csapat is erre a megállapításra jutott, véleményét legőszintébben pedig Lewis Hamilton fejtette ki. „A tapadás nagyon rossz, szerintem mindenki számára. Mindenki szenved a gumik munkára bírásával. A Red Bullok és a Ferrarik talán kevésbé, mint a többiek, de összességében mindenki. Ezek a gumik túl kemények. Ez egy hihetetlenül meleg hely, a pálya ötven fokos, de a gumik mégsem működnek rajta. Ennek semmi értelme!”

A brit szerint 2016-hoz képest nem a pálya volt piszkosabb, hanem a gumik vezethetetlenebbek. „Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a gumik sokkal rosszabbak lettek, nagyobbak, nehezebbek, merevebbek és keményebbek. Egyszerűen alig működnek. Ötven fokban még a szuperlágy és a lágy sem működik. Mintha kemény és extrakemény gumink lenne itt. Korábban extrakeményet sosem gyártottak, de most ezeket használjuk” – kritizált a brit.

Valtteri Bottas – visszafogottabb stílusban ugyan, de – egyetértett vele. „Ezek a keverékek túl kemények ide, emiatt nehéz a helyzetünk. Szerintem mindenki inkább az ultralággyal versenyezne, ha választhatna. De mindenkinek ugyanolyanok a gumik, a mi dolgunk, hogy ebből hozzuk ki a legtöbbet.”

A Pirelli is tisztában van a problémával, és elismeri, ha ma választhatna, az ultralágyakat is elvinné Bakuba. „Utólag azt mondhatjuk, mi is inkább egy szinttel puhábbat választanánk, és a közepes helyett az ultralágyat hoztuk volna el” – nyilatkozta Mario Isola sportigazgató.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A homokszem a gépezetben

Csakhogy nem ma választottak. A gumiszabályok értelmében a Pirellinek az európai versenyek esetében 9, az Európán kívüliek esetében 15 héttel a hétvége kezdete előtt kell megnevezni a használandó abroncsokat. Bár ez a módszer már bevezetésének pillanatában ésszerűtlennek tűnt (volt, hogy decemberben választottak, nem létező autókra, még a tesztek kezdete előtt), azt logisztikai okok indokolják. A milánóiak igyekszenek minimális fölösleget előállítani, a gumik legyártása és szállítása pedig hosszú időt vesz igénybe.

Így viszont a csapatok előzetes szimulációs adataira (valamint tippelési képességükre…) kell hagyatkozniuk, amikor gumikat jelölnek ki. És ez óhatatlanul azt eredményezi, hogy időnként mellélőnek.

Egy furcsa rendszer mellékhatásáról van tehát szó, mely időről időre beleköp a csapatok és versenyzők levesébe. A Pirelli Bakuban most csak egy dolgot tehet: kozmetikázza a kialakult problémát. Péntekről szombatra csökkentheti az előírt minimális guminyomás-értékeket, valamint nagyobb szabadságot engedhet a csapatoknak a kerékdőlés beállításánál.  „Az egykiállásos futam viszont még így is csak egykiállásos futam marad” – állapította meg Isola.

Fotó: XPB) Fotó: XPB)

Rendhagyó jelenségek

De vannak itt más furcsaságok is a gumik terén: az egyes keverékek látszólag természetellenesen működnek. „A versenyzőink a lágyon elsőre futották meg a legjobb idejüket. A szuperlággyal viszont az első gumikat nem tudták fölmelegíteni. Vicces” – mutatott rá Alan Permane, a Renault műveleti mérnöke.

Isola tudott magyarázatot e furcsa jelenségre. „A lágy keverék a csúcson nem tapad annyira, viszont jó egyensúlyt biztosít. A szuperlággyal hátul nő a tapadás, és ez alulkormányzottá teszi az autót, az első gumik pedig hidegek maradnak.”

Sokan is panaszkodtak a nap folyamán az első kerekek fölmelegítésére. A Mercedesek mellett Kimi Räikkönen is bajlódott e problémával. A sok kicsúszás ennek és a pálya sajátosságainak volt köszönhető. Az aszfalt nagyon sima, a gumikat alig koptatja. A kanyarok lassúak, nem jelentenek nagy terhelést, ráadásul van egy 2 kilométeres egyenes is, melyben az abroncsok hamar visszahűlnek.

Hamilton rámutatott, együttesen milyen ördögi kört teremtett a túlságosan kemény gumi és a szűk utcai pálya kombinációja. „Kicsúszol, és egy élet, mire hátramenetbe kapcsolsz. Aztán ha megvan, utána vissza kell kapcsolni egyesbe, és a gumik máris lehűltek, kiestek a tartományból. A következő két-három körben lábujjhegyen lépdelsz, próbálod fölmelegíteni őket. Ez egy rémálom!”

Jolyon Palmer Renault-ja (Fotó: XPB) Jolyon Palmer Renault-ja (Fotó: XPB)

Elszámolták magukat?

És ha ez még nem lenne elég, volt még egy furcsaság: a szuperlágy és a lágy keverék között kétszer akkora az időkülönbség, mint azt a Pirelli jósolta. „Jelenleg 1,3-1,4 másodperc van közöttük. A pálya felgumizódásával arra számítunk, hogy ez 1 másodpercre fog csökkenni” – mondta Isola, aki előzetesen azonban csak 0,6 másodperces deltát várt.

A Pirelli nyilvánvalóan nem tévedhetetlen, és nincs is könnyű helyzetben. Beszédes ugyanakkor az idei új abroncsai kapcsán, hogy a hétvége előtt bejelentették, a gumik szempontjából korábban kritikusnak számító Spába ultralágy gumikat visznek, míg Szuzukában nem használják a kemény keveréket. Utóbbi típust idén egyedül Barcelonában láthattuk, akkor is csak pár kör erejéig, mert a résztvevők már a téli tesztek során megállapították róla, hogy használhatatlan. A gumigyártó már jelezte, idén nem is fogják többet bevetni, azaz hiába az ötgumis rendszer, 2017-ben valójában négy típusuk van.

Mindez pedig alátámasztja a versenyzők tél óta mondogatott véleményét, miszerint egyszerűen túlságosan kemény abroncsokkal rukkoltak elő az új szezonra.

További tartalmak