Musorujsag
Élő Eredmények

Megérkezett az EYOF lángja Budapestre

MTI
Péntek este, az olimpia nemzetközi napján megérkezett Budapestre a július 23-án kezdődő győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint az Olimpia Éjszakája elnevezésű eseményen – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásának 123. évfordulóján – Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos, EYOF-nagykövet mellett többen is futottak vele a Hősök terén, köztük néhányan az olimpiai fesztiválra készülő fiatalok közül.

„Olimpiai bajnokként is úgy gondolom, mindennek az alapja az, hogy gyerekeink már fiatal korukban is megtanulják, milyen jó játék a sport, milyen sok jót tud adni az életünkben” – fejtette ki köszöntőjében Fábián László, a MOB megbízott főtitkára, a magyar EYOF-csapat vezetője. Hozzátette: Győr nagyon készül az EYOF-ra, komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, a szervezés a finisben van.

A fáklya a KSI vízitelepéről indulva látványos éjszakai felvonulás keretében a Kopaszi-gát felé, a Lágymányosi öbölbe utazott tovább, 24 sárkányhajón csaknem ötszáz ember kíséretében. A hajókban több olimpiai bajnok és érmes is része volt az eseménynek: Fábián László és Kammerer Zoltán mellett többek közt Szabó Gabriella és Kőbán Rita kajakos, Kozmann György kenus, Martinek János öttusázó, Imre Géza vívó és Gergely István vízilabdázó.

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="787367"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Megérkezett az EYOF lángja Budapestre 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/06/DBZOL20170623009-1024x681.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Elkészült a győri EYOF-falu
A megadott határidőre elkészült a július 23-án kezdődő győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz kapcsolódó sportolói falu.
Sportok