Musorujsag
Élő Eredmények

Nem bírt a bajnok az újonccal

m4sport.hu
Az újonc Balmazújváros volt a Bp. Honvéd első ellenfele a megnyert bajnoki cím óta, de meglepetésre nem bírt vele.

A bajnoki cím elhódítása óta először lépett pályára a BL-selejtezőre készülő Bp. Honvéd. Mintegy 700 néző volt kíváncsi a friss edzővel fellépő kispestiek és az újonc Balmazújváros összecsapására.

Valószínűleg nem ilyen kezdésről álmodtak a piros-fekete szurkolók, hiszen a 39. percre már kétgólos hátrányban voltak, előbb Farkas, majd Vólent talált be. Ez azonban nem törte meg a hazaiakat, akik még az első játékrészben egyenlítettek. Előbb Koszta bombázott 12 méterről a léc alá, majd Lanzafame értékesített egy kezezés miatt megítélt büntetőt.

Szünet után Erik van der Meer teljes sort cserélt, és egy régi Honvéd-játékos Danilo is feltűnt a pályán, de több gól már nem született. A kispestiek legközelebb június 28-án, szerdán 17 órakor Telkiben lépnek pályára a Paksi FC ellen.

Szintén edzőmeccsen találkozott egymással a tavalyi szezon két újonca, a Mezőkövesd és a Gyirmót. A borsodi együttes magabiztos játékkal igazolta, ő miért maradt az első osztályban, míg a ellenfelének miért kellett búcsúznia.

Felkészülési mérkőzés:

Bp. Honvéd – Balmaz Kamilla 2-2 (2-2)
Gólszerző: Koszta, Lanzafame, illetve Farkas Á., Vólent.

Mezőkövesd–Gyirmót 4–1
Gólszerző: (Novák, Veszelinovics, Köböl, Heffler N., ill. Simon A.)

További tartalmak