Musorujsag
Élő Eredmények

„Bedilizett” vagy „provokálták”? Vélemények Vettel megmozdulásáról

BBC, Auto Motor und Sport, Motorsport, Motorsport-Total, Sky Sports
Helmut Marko szerint Lewis Hamilton provokálta őt, Niki Lauda úgy látta, egyszerűen elborult az elméje – a paddockban is téma Sebastian Vettel büntetése és incidense.
Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Bedilizett.” „Ha valaki a közúton ilyet csinál, azt lecsukják.” „Néha nem gondolkodik, mielőtt cselekszik.” „Leszállt a lila köd.” Már a fogalmazás módján is látszik, hogy Sebastian Vettel és Lewis Hamilton azerbajdzsáni incidense a paddockon belül is indulatokat kavart.

A többség a német sportszerűtlen viselkedését nehezményezi, de azért akadnak olyanok is, akik szerint most is kettőn állt a vásár. Niki Lauda  most sem fogta vissza magát, Helmut Marko a brit provokációjáról beszélt, Daniel Ricciardo higgadtságra intette volt csapattársát – az eddig elhangzó véleményekből szemezgettünk.

 

Niki Lauda: „Vettel egy rendes fickó. Általában. Ezt nem is értem, most őrült volt! A megítélésének biztosan nem tesz jót. Furcsa. Bedilizett. Az első ütközésnél ugyanaz érvényes, ami a közúton: aki beléd hajt, az a hibás. Tehát Vettel. Ez az ő hibája volt. Azt pedig, hogy utána bele is hajtott oldalról, nem is értem. Szó sem volt arról, hogy integetés közben véletlenül belecsúszott. Szándékosan tette! Ez egy bosszú volt. És a düh nem mentség. Kell annyira uralkodnod magadon, hogy nem csinálsz ilyesmit.”

„Először dühös volt, mert nekiment, de az is az ő hibája volt, nem Lewisé. Ezért sem értem, amit utána csinált. Az autója is megsérülhetett volna, Lewis autója is megsérülhetett volna, ki is eshettek volna. Nem értem, miért kockáztatta ezt meg. A bírákat senki sem kritizálhatja, olyanok, amilyenek. Mint a bírók a fociban. De az biztos, hogy többet is tehettek volna, mert szerintem ennél rosszabbat nem lehet csinálni. Ha valakit megelőzöl, és azért hajtasz bele, mert hibázol, akkor rendben van. De ez szándékos volt, és a verseny egy olyan szakaszában, amikor lassan mentek.”

Maurizio Arrivabene: „Láthattuk, mi történt. Azzal kezdődött, hogy Kimit kilökték, aztán jött Sebastian esete a biztonsági autó mögött. Nem kívánunk belemenni a vitába, de azt bizton állíthatom, hogy a döntések nem voltak teljesen egyértelműek, és semmiképpen sem játszottak a kezünkre. De inkább hagyjuk, hogy a tetteink beszéljenek helyettünk.”

Maurizio Arrivabene (Fotó: XPB) Maurizio Arrivabene (Fotó: XPB)

Helmut Marko: „Hamilton igencsak meglepte és provokálta Vettelt. A biztonsági autónál történt, és puszta provokáció volt. Vettel ezért vett revánsot. Mindkettejüket büntetni kellett volna. A másik hagyta, hogy ráfusson. Szerencsére igazságot szolgáltatott a sors: a Mercedes úgy döntött, hogy nem teszi föl megfelelően a fejtámaszt. Az eset nagyon lassú tempónál történt. És a versenyzőknek is vannak érzelmeik. A két bajnoki esélyes között forrnak az indulatok, ezek pedig csak emberi érzelmek.”

Daniel Ricciardo: „Akár lassított Lewis, akár nem, minden joga megvan arra, hogy ő diktálja a tempót. Ő áll az élen. És túl korai lett volna még a kigyorsításhoz. A tizenötös kanyarban még nem kezded el az újraindítást. Seb talán csak túlizgulta a dolgot. Seb néha nem gondolkodik, mielőtt cselekszik. Talán a szenvedély vagy a győzelmi vágy vezérli. Néha megálljt kéne parancsolnia ennek. Nagyon tisztelem Sebet a harcosságáért és a sportág iránti szeretetéért, ami hatalmas szenvedéllyé és agresszióvá alakul át. Tisztelem és kedvelem ezt benne. Most viszont… Van, hogy egyszerűen megőrül, akár a rádióban is. Talán csak a pillanat heve ez? Biztosan van ennél jobb szó is rá.”

Christian Horner: „Nyilvánvalóan Tourett-szindrómája volt. Az indulatok tombolnak, a bajnoki címért csatáznak. Ez egy hatalmas párharc kettejük között idén. Úgy tűnt, Sebastian úgy érezte, Lewis fékteszteli őt, és mintha leszállt volna a lila köd egy pillanatra. Elvesztette az önuralmát, nekiment, és az ilyenért mindig büntetés jár. A pillanat hevében történt. A büntetés elkerülhetetlen volt. A büntetés mértéke a bírákon múlik. Lewis nyilván maga alatt volt, mert a maga büntetéssel felérő kiállása után mögötte találta magát. De ez a bírák döntése.”

Sebastian Vettel, Christian Hornerrel és Helmut Markóval (Fotó: XPB) Sebastian Vettel, Christian Hornerrel és Helmut Markóval (Fotó: XPB)

Martin Brundle: „Így egyszerűen nem lehet viselkedni egy versenypályán. Vettel dühös volt, és egyszerűen belekormányozta az autóját Hamiltonéba. Ez szokatlan és kockázatos. Könnyen elhajolhatott volna a felfüggesztése. Ez egy dühből jött manőver volt. A bíráknak összességében igazuk volt. Nem zártam volna vagy tiltottam volna el Vettelt egy sétakocsikázós tempónál elkövetett ütésért. Ennél már sokkal rosszabb eseteket is láttunk, melyeknél nem volt további intézkedés.”

Damon Hill: „Úgy viselkedett, mint egy közúti betyár. És ha valaki ilyet csinál az autópályán, azt lecsukják. Ez egy önfejű lépés volt. Egy négyszeres világbajnoknak jobban kordában kellene tartania az indulatait. Engem nem lepett volna meg, ha kizárják. A bíráknak nem szabad engedniük az ilyesmit. A saját autóját használta arra, hogy nekimenjek egy másiknak, mert nem tetszett neki, amit az csinált. Ez azt mutatja, hogy nem tud uralkodni magán, hogy dühös és frusztrált. A sportban nem engedhetsz teret ennek. Ez az egész egy félreértés volt közöttük, és most csak oda kéne menniük egymáshoz, hogy bocsánatot kérjenek. De erre nem fog sor kerülni. Hamilton nemrég még arról beszélt, milyen mesés egy akkora versenyző ellen harcolni, mint Vettel. A párharcukat a kölcsönös tisztelet jellemezte. Ez most egy kicsit oda.”

Motor Racing - Formula One World Championship - Belgian Grand Prix - Qualifying Day - Spa Francorchamps, Belgium

Johnny Herbert: „Most igazán paprikás lett Vettel és Hamilton bajnoki címért folyó csatája. Ezen nem is csodálkozom. Csak idő kérdése volt, hogy mikor fog történni valami.”

Allan McNish: „Ez egyfajta félreértés volt. De egyfajta komédia is egyben. Oldalba lökte őt, hogy direkt vagy véletlenül, azt nem tudjuk. Hamilton a negyedik bajnoki címét akarja megszerezni, hogy utolérje Vettelt. Vettel próbál elhúzni, megnyerni az ötödiket. Ezek a megnyilvánulások a részükről mind csak mentális játszmák, hogy növeljék a nyomást. Lewis Hamilton a pályán is játszik ilyen játékokat. Amikor jött az újabb biztonsági autós újraindítás, mi történt ugyanazon a helyen? Még lassabban ment! Szerintem ez mind része az F1-es bajnoki címért folyó szerelmi háborúnak.”

Timo Glock: „Hogyan hajthat bele? Fogalmam sincs. Ezt csak ő tudja megválaszolni. Tudatosan ment jobbra, nem azért, mert integetett. A verseny hevében rosszul mérte föl a helyzetet, és ilyenkor elszabadulnak nála az indulatok. Hamilton egyszerűen nem gyorsított ki a kanyarból, mert a biztonsági autó előtte nagyon közel volt. És az első vonal előtt nem szabad előznie. Próbálta növelni a távolságot. Vettel pozíciót akart nyerni, és belehajtott Lewisba, mert nem számított arra, hogy nem gyorsít ki.”

További tartalmak