Musorujsag
Élő Eredmények

Balajcza: Akiknek véleményük volt, el kellett jönniük Újpestről

m4sport.hu
Balajcza Szabolcs 301 mérkőzésen védte az Újpest kapuját, ám a klub vezetősége 11 év után nem tartott igényt a játékosra. A lila-fehérek egymás után engedik el korábbi meghatározó labdarúgóikat, akik ennek ellenére is Újpest-érzelműek maradnak.

A kapus életében új fejezet nyílt, az NB II-es Siófoknál folytatja pályafutását, ahol hosszú távon számítanak rá.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Balajcza is bekapcsolódott a szegedi kapusháborúba
Hatodik alkalommal háborúztak a kapusok Szegeden. Az utóbbi időben az indulók létszáma megháromszorozódott és már nem csak a környékről, hanem az ország minden pontjáról érkeztek kapusok. Idén a friss siófoki igazolás, Balajcza Szabolcs és a Puskás Akadémia kapusa, Pogacsics Krisztián vívta a gálamérkőzést.
Magyar futball
Megérkezett Balajcza utódja Újpestre
A szerb Filip Pajovic számára nem idegen a magyar közeg, hiszen korábban a Videoton és a Puskás Akadémia együttesénél is megfordult.
Magyar futball
Balajcza: Egyet bánok Újpesten, hogy nem sikerült bajnoki címet nyernem
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulójában nagyobb téttel bír a bajnoki döntőnek beillő Honvéd-Videoton, illetve a kiesést befolyásoló Diósgyőr-Debrecen találkozó. Szokatlan azt mondani, hogy a Ferencváros-Újpest derbit két összecsapás is beárnyékolja, pedig most ez a helyzet. Ettől függetlenül a derbi az derbi marad. Egyértelmű, hogy a felek számára presztízs értékű a győzelem. Ez alól Balajcza Szabolcs sem kivétel, ráadásul számára a szombati lesz pályafutása utolsó Fradi-Újpest összecsapása.
Magyar futball
Balajcza nem haragszik Vignjevicsre, de az újpesti visszatéréshez változások kellenek
Tizenegy év után távozik az Újpest labdarúgócsapatának kapusa, Balajcza Szabolcs, aki a történtek ellenére sem Nebojsa Vignjevics vezetőedzőre, sem szeretett klubjára nem neheztel. Az m4sport.hu-nak elmondta, miért kell távoznia a lila-fehérektől, és hogy lassan új célok, új kihívások elébe néz. Azt sem zárta ki, hogy egyszer ismét az Újpest sikereiért dolgozik majd.
Magyar futball