Musorujsag
Élő Eredmények

Ha nem áll ki, Whiting kizárja Hamiltont

Auto Motor und Sport, Mercedes
Buta malőr fosztotta meg Lewis Hamiltont a múlt hétvégi azeri győzelemtől – a Mercedes úgy érezte, egyvalamit tisztáznia kell.
Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA - Valdrin Xhemaj) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA – Valdrin Xhemaj)

Ha az a fránya fejtámasz ugyanolyan pontosan kerül bele az Ezüstnyílba, mint az elmúlt években mindig, vélhetően Lewis Hamilton sem fecsérelt volna annyi időt arra, hogy hangzatos kijelentésekkel állítsa pellengérre a vele sportszerűtlen Sebastian Vettelt. Az idénybeli negyedik győzelmének ünneplése közben nem lett volna ideje és oka annyit mérgelődni.

A ritkán látható baki az első hely megszerzésének lehetőségétől fosztotta meg a Mercedest, és a csapat a leintés után védekező álláspontba kényszerült miatta. Már Toto Wolff csapatfőnök is ingerülten reagált, amikor a Sky Sports riportere, Ted Kravitz arról faggatta, emberi mulasztáson ment-e el a versenyük. „Nem fogok senkit sem hibáztatni, és nem fogom hagyni, hogy bárki hibáztasson bárkit” – jelentette ki.

Azóta a csillagosok honlapjukon igyekeztek tisztázni: nem hagyják, hogy az ujjal mutogatás felbomlassza egységüket. „A vádaskodás emberi dolog. Az emberek szeretnek ujjal mutogatni a másikra, és elhárítani a felelősséget. Más a hibás, sosem mi. És ha megbüntetnek, akkor mást is meg kell. Ez a bűnbakkeresés nem illik a valódi csapatmunkához” – írták.

Lewis Hamilton és az elszabadult fejtámasz (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és az elszabadult fejtámasz (Fotó: XPB)

Kiemelték, hibák mindig lesznek, a lényeg, hogy tanulni tudjanak belőle. „Ez a folyamat máris megkezdődött Brackleyben. Meg fogjuk vizsgálni a fejtámasz tervezését, és hogy hogyan lehetne javítani rajta. Emellett a munkamódszerünket is átvizsgáljuk, hogy el tudjuk kerülni a hasonló esetek megismétlődését. Nyugodtan és tényszerűen járunk el, nem spekulációkra hagyatkozunk, nem nyúlkálunk a sebekbe. Nyíltan, őszintén és felelősségteljesen fogjuk megbeszélni a történteket, majd levonjuk a szükséges tanulságokat, hogy javíthassunk. Ez az öngól segíteni fog nekünk abban, hogy a jövőben győztesek legyünk. A folyamatos fejlődés pedig a Forma–1 lényegét jelenti” – írták.

Hogy pontosan miért mozdult el a fejtámasz, arra a Mercedes egyelőre nem adott magyarázatot. Az viszont már kiderült, hogy Hamiltonnak esélye sem volt elkerülni az emiatt közbeiktatott boxkiállást: Charlie Whiting figyelmeztette a németeket. „Ha Lewis továbbment volna, kizárták volna” – árulta el az ezüstösök egyik alkalmazottja.

Hasonló esetet egyébként már láthattunk F1-es versenyen. 2003-ban David Coulthard feje körül repült ki a támasztó elem Silverstone-ban. A McLaren versenyzőjét akkor ugyancsaka boxba hívták.

További tartalmak