Musorujsag
Élő Eredmények

Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal dobogós Ostravában

MTI
Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal, 78,85 méterrel harmadik lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kalapácsvető sorozatának ostravai állomásán, amelyen Pars Krisztián és Gyurátz Réka is a nyolcadik helyen végzett.

Az idei magyar bajnok, tavalyi junior világbajnok nehézatléta májusban Szekszárdon érte el eddigi legjobbját, 76,05 métert, amelyen most közel három métert javított.

A sorozat honlapja szerint Halász többek között a riói olimpiai bajnok Dilsod Nazarovot is legyőzte, és csupán a kétszeres világbajnok, a mezőnyből az utóbbi időben kiemelkedő lengyel Pawel Fajdektől és honfitársától, az olimpián bronzérmes Wojciech Nowickitől kapott ki. Fajdek a cseh városban is bizonyította klasszisát, miután 83,44 méterig repítette a szert, amivel több mint egy métert javított a világ idei legjobb eredményén, amit szintén ő tartott.

A londoni ötkarikás játékok bajnoka, Pars Krisztián ezúttal 74,58 métert ért el.

A nőknél az évek óta verhetetlen, szintén lengyel Anita Wlodarczyk 79,72 méterrel győzött, míg Gyurátz Réka 68,92 méterrel lett nyolcadik.

Az ostravai World Challenge viadal többi versenyszámát szerdán rendezik. A verseny legnagyobb sztárja Usain Bolt lesz, akinek ez lesz pályafutása egyik utolsó viadala, mivel az augusztusi londoni világbajnokság után visszavonul. Szerdán a 110 gátas Baji Balázs lesz a mezőny egyetlen magyarja.

További tartalmak