Musorujsag
Élő Eredmények

Iszinbajeva nélkül választották meg az utódját

MTI
Az eddigi helyettes, Alekszandr Ivljev lett Jelena Iszinbajeva utóda az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) élén.

Iszinbajeva nem vett részt a keddi, moszkvai választáson, de moszkvai eseményen, de az új első ember közlése szerint elődje továbbra is tagja marad a RUSADA vezető testületének.

A versenyzéstől tavaly visszavonult kétszeres olimpiai bajnok rúdugró az Orosz Olimpiai Bizottságban betöltött pozíciója miatt négy hete vált meg a tisztségtől. Iszinbajevát márciusban nevezték ki a szervezet felügyelőbizottságának elnökévé. Ezt a lépést több más nemzetközi szervezet mellett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is élesen kritizálta, főleg azért, mert Iszinbajeva az egyik legfőbb bírálója a WADA Oroszországgal szembeni szankcióinak.

További tartalmak