Musorujsag
Élő Eredmények

Megvétózza a címerváltoztatást az UTE

MTI
Az anyaegyesület Újpesti Torna Egylet hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg jogszerűen címerét az Újpest FC.

Az UTE közleményében egyúttal jelezte, nem is járul hozzá a címer megváltoztatásához.

A lila-fehérek honlapján hétfőn jelent meg az a cikk, amelyben Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató bejelentette, a szurkolók szavazhatnak a már elkészített három logótervre, és a győztes változat kerül rá a július 20-án bemutatandó új mezre.

„Országunk, fővárosunk és kerületünk, Újpest büszkesége, a 132 éves, nagy múltú Újpesti Torna Egylet fontosnak tartja, hogy a múltat tisztelve, a hagyományokat megőrizve kell tovább haladni az úton. A jelenlegi címerben látható az alapítás éve az alapító egyesület neve, ami az új címerekből teljesen kimaradt. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a több évtizede meglévő és a szurkolók, szimpatizánsok által is kedvelt és elfogadott hagyományos címeren ne változtasson az Újpest FC, hiszen ez az embléma jelképezi a gyökereket és az Épség, Erő, Egyetértés folytonosságát” – olvasható az anyaegyesület közleményében.

Az UTE mellett a labdarúgócsapat szurkolói is nemtetszésüknek adtak hangot a közösségi médiában. Az egyesülethez hasonlóan ők is jelezték, az UTE és az Újpest FC között kötött társasági szerződés értelmében vannak olyan kérdések, amelyekről csak százszázalékos egyetértéssel lehet határozatokat hozni, ilyen a névhasználat, a társaság átalakítása, valamint a társaság által használt eredeti arculati elemek megváltoztatása (csapatszínek, címer, emblémák).

További tartalmak