Musorujsag
Élő Eredmények

Finn győzelem a Tour de Hongrie harmadik szakaszán

MTI
Matti Manninen nyerte a 38. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken. A harmadik helyen végző ausztrál Scott Sunderland visszavette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

Paksról enyhén felhős időben vágott neki a Ceglédig tartó 176 kilométeres távnak a 101 tagú mezőny, amelynek négy gyorsasági részhajrát kellett teljesítenie. A sík szakasz – az egész távon 140 méter volt a szintkülönbség – 36. kilométerénél bukás miatt három részre szakadt a mezőny. Az eritreai Awet Habtom Teklét mentő vitte a dunaújvárosi kórházba agyrázkódás miatt, négy magyar versenyző – köztük a háromszoros olimpikon hegyikerékpáros Parti András – és egy szerb feladta a viadalt.

A csaknem harmincfokos melegben több akció is meghiúsult, majd a második részhajránál, Bugyiban három kerekesnek sikerült ellépnie. A szlovák Jozef Palcak, a belga Jelle Donders és a finn bajnok Matti Manninen két és fél perces előnyre tett szert, és bár az utolsó méterekre befogta őket az ausztrálok által vezetett karaván az 5,2 kilométeres körpályán, Manninen megnyerte a mezőnybefutót és a legjobb sprinternek járó zöld trikót is felvehette. Másodikként Donders, harmadikként Sunderland ért célba, utóbbi ezzel visszaszerezte a sárga trikót a szlovén Ziga Jermantól.

Peák Barnabás a szakasz során ütközött egy csapattársával, emiatt bukott. A fiatal versenyző – aki „balszerencsés esetként” jellemezte a helyzetet – ennek ellenére 15. helyen ért célba, így összetettben megtartotta harmadik pozícióját, azaz továbbra is a legjobb magyar a viadalon, így szombaton is ő öltheti magára a világoskék mezt. A szakasz legjobb magyarja a tizedikként célba ért Móricz Dániel (Kőbánya Cycling Team) lett.

A vasárnap záruló 751 kilométeres viadalon szombaton a Karcag és Miskolc közötti 177 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

Eredmények:

3. szakasz, Paks-Cegléd, 176 km:

1. Matti Manninen (finn, Team FixIT.no)
2. Jelle Donders (belga, Team Differdange-Losch)
3. Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness)

A további program:

szombat: 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 177 km
vasárnap: 5. szakasz, Jászberény-Budapest, 112 km

További tartalmak