Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso szerint nem hihetünk a Ferrarinak

F1Reports, Speedweek
Fernando Alonsót láthatóan nem bizonytalanítja el, ha nemet mondanak neki. Pedig mostanában egyre többen teszik…
Fernando Alonso (Fotó: McLaren) Fernando Alonso (Fotó: McLaren)

Az Osztrák Nagydíj előtt Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is egyértelművé tette, nem szeretné, ha jövőre Fernando Alonso lenne a csapattársa. A spanyol erre reagálva azt nyilatkozta, megérti, hogy ellenfelei ezt mondják, mivel a szezon ezen szakaszában nem szokás nyíltan beszélni a jövőbeni tervekről.

A vasárnapi versenyt megelőzően aztán Sergio Marchionnét is megszólaltatták a témában, aki határozottan kijelentette: bármennyire is szeretne visszatérni Maranellóba Alonso, őket ez a lehetőség nem érdekli.

A McLaren versenyzőjét a Scuderia elnökének szavaival is szembesítették. „Még nem jött el az idő. Majd szeptemberben beszélni fogok erről” – reagált a spanyol, kiemelve, bármi is hangzik el mostanság a következő évről, nem tekinthetjük hitelesnek azt. „Teljesen normális, hogy most nincs módjuk beszélni a piacról, hiszen a Ferrari és a Mercedes a bajnoki címért küzd, és a legfontosabb számukra jelenleg a stabilitás.”

Azt azért még hozzátette, abban bízik, hogy volt csapata lesz az idei bajnokság végső győztese. „A Ferrarinak pillanatnyilag van egy kis előnye, és remélem, hogy ezt jól beosztják” – mondta a Scuderiánál öt évet töltő spanyol.

 

Eközben a Renault-nál…

Alonso szerződtetésének lehetőségét nemcsak a vörösöknél, a rivális Mercedesnél is kizártnak tartják. A közelmúltban Niki Lauda következetesen minden nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy aláírjanak Alonsóval, és Toto Wolff is folyamatosan arról beszél, milyen veszélyeket rejtene magában a spanyol Hamilton mellé ültetése.

Harmadik opciónak a Renault számít Alonsónál – de már jóval kedvezőtlenebb opciónak, mint előbbi két gárda. A franciák részéről Alain Prost sem kecsegtette túl sok jóval őt Spielbergben. „Gyári csapat vagyunk, ezért az emberek elvárják tőlünk, hogy előbb-utóbb győzelemre esélyessé váljunk. Ami Fernando Alonsót illeti, megtiszteltetés lenne számunkra, ha újra együtt dolgozhatnánk. De ő azt mondja, jövőre futamokat akar nyerni, és én nem hiszem, hogy ezt tudjuk neki kínálni 2018-ra” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Alain Prost (Fotó: XPB) Alain Prost (Fotó: XPB)

Enstone-t ráadásul mostanság egy másik nagy lehetőség is foglalkoztatja: Robert Kubica visszahozatala az F1-be, ami nemcsak szakmai, marketingszempontból is nagy húzás lenne részükről.

Prost ennek kapcsán azonban továbbra is óvatosságra int. „Robert tesztelt velünk, és hamarosan újra fog. De ennél többet nem tudok mondani erről. Nála nagyon nehéz megmondani, hogy mi lehetséges és mi nem” – utalt a lengyel kar- és kézsérülésére.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek