Musorujsag
Élő Eredmények

Egy csoportban a címvédővel a magyar női asztalitenisz-válogatott

MTI
A férfiaknál a második vonalban, az úgynevezett challenge divízióban szerepel majd a magyar csapat.

A magyar női asztalitenisz-válogatott többek között a címvédő németekkel került azonos csoportba a szeptemberi luxembourgi csapat Európa-bajnokság szerdai sorsolásán.

Az A jelű négyesnek a két együttesen kívül még a svédek és a horvátok lesznek tagjai. A németek a sorsolást megelőzően az első, a magyarok az ötödik, a svédek a 11., a horvátok pedig az utolsó, 16. kiemelési számot kapták a 16-os élvonalban, a bajnoki divízióban.

A csoportból az első két helyezett jut majd a negyeddöntőbe, a harmadik és negyedik pedig a 9-16. helyért játszhat a folytatásban.

A férfiaknál a második vonalban, az úgynevezett challenge divízióban szerepel majd a magyar csapat, amely a G csoportban a belgákkal, a finnekkel és az észtekkel csap össze. Az Eb-t – amelyen a férfiaknál 42, a nőknél pedig 38 válogatott szerepel – szeptember 13. és 17. között rendezik Luxembourgban.

A női bajnoki divízió csoportbeosztása (az európai szövetség honlapja alapján):
A: Németország, MAGYARORSZÁG, Svédország, Horvátország
B: Románia, Csehország, Hollandia, Luxemburg
C: Ausztria, Portugália, Ukrajna, Spanyolország
D: Lengyelország, Oroszország, Franciaország, Fehéroroszország

A férfi challenge divízió csoportbeosztása:
E: Anglia, Dánia, Hollandia, Írország
F: Csehország, Törökország, Bulgária, Svájc
G: MAGYARORSZÁG, Belgium, Finnország, Észtország
H: Olaszország, Szerbia, Izrael, Litvánia

További tartalmak