Musorujsag
Élő Eredmények

Garics György bejelentette visszavonulását

MTI
A 33 éves Garics György bejelentette, hogy nem folytatja tovább a labdarúgást. A Magyarországon született játékos 14 éves korában költözött Ausztriába, ahol 41 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

„Egy ponton elkerülhetetlen a visszavonulás” – mondta a szombathelyi születésű játékos, aki 14 évesen költözött Ausztriába.

A 33 esztendős védő 41-szer szerepelt az osztrák nemzeti együttesben, amellyel részt vett a 2008-as és a tavalyi Európa-bajnokságon. Utóbbin a magyarok elleni csoporttalálkozón saját bevallása szerint mindkét himnuszt énekelte.

Garics a Rapid Wienben kezdte a pályafutását, majd játszott az SSC Napoli, az Atalanta és a Bologna színeiben. Utolsó klubja a Darmstadt volt, amelytől tavaly augusztusban távozott.

További tartalmak