Musorujsag
Élő Eredmények

„Ez olyan rossz, mint a glória”

Motorsport
Nem aratott osztatlan sikert a versenyzők körében a pajzs fejvédő. Romain Grosjean szerint ugyanolyan rossz, mint a glória volt, Esteban Ocon úgy érzi, ha Sebastian Vettel nem volt vele elégedett, a többiek sem lesznek, Carlos Sainz szerint még kell egy kis idő a fejlesztésnek...
A pajzs Sebastian Vettel autóján (Fotó: XPB) A pajzs Sebastian Vettel autóján (Fotó: XPB)

Vettel a pénteki első szabadedzésen vitte pályára a pajzsot, ami nem nyerte el a pilóta tetszését. Elmondta, a próba „szédítő” volt, és a kilátást sem érezte túl jónak, a hajlított üvegnek köszönhetően. Ráadásul az egyenesben a légáramlással is meggyűlt a baja, ezért, bár valamivel hosszabb tesztet terveztek, az eszközt egy kör után azonnal leszerelték autójáról.

A próba után néhány kolléga is véleményezte a látottakat, nyilatkozataikból pedig kiderült, nem aratott túl nagy sikert a pajzs. Grosjean szerint például a megoldás „ugyanolyan rossz”, mint a sokat bírált glória, aminél ő – többekkel ellentétben – esztétikusabbnak sem tartja az új fejvédőt. „Én már az elején egyértelművé tettem, nincs szükségünk ilyesmire. Nyilvánvaló, hogy ez a teszt nem volt túl meggyőző” – jelentette ki határozottan a francia.

„A glória, a pajzs és minden hasonló eszköz ellen vagyok. Ez így nem Forma–1” – folytatta, majd megkérdezték tőle, azért jobb megoldásnak tartja-e a pajzsot, mint „elődjét”. „Nem, ez szerintem ugyanolyan rossz, mint a glória. Tavaly kipróbáltam, és egyszerűen gyűlöltem. Rosszul voltam tőle. Szóval, még nem találtunk jó megoldást” – magyarázta.

Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)

Grosjean az idei év eleje óta a GPDA (pilóták érdekvédelmi szervezete) alelnökeként dolgozik, tehát jól ismeri a többiek véleményét, ennek kapcsán pedig elmondta, a gyűléseken már nem tárgyalnak a fejvédelemről, hiszen a téma továbbra is megosztó. „Mind szeretnénk javítani a biztonságon, de nem mi hozzuk a döntéseket. A pilóták megosztottak, és igazából már abbahagytuk a megbeszéléseket. Nem alkothatunk szabályokat, szeretnénk javítani a biztonságon, ezért is jött létre a szövetség, de nem mondhatjuk, hogy ezt meg azt akarjuk” – zárta gondolatát.

Carlos Sainz eközben arról beszélt, Vettel visszajelzései alapján egyértelműnek tűnik, hogy a pajzsnak további fejlesztésekre van szüksége. „Az én véleményem szerint – ami nyilván most nem a legmegfelelőbb, hiszen nem tettem próbára – sokkal esztétikusabb, mint a glória. A pilóták számára talán nincs is tökéletes megoldás. Abból, amit Sebastiantól hallottam, úgy tűnik, kell még idő a fejlesztéséhez. Remélem, foglalkoznak vele, és lesz valami jó megoldás” – mondta.

Sainz szívesen kipróbálná az eszközt, Esteban Ocon viszont elmondta, nem látja túl sok értelmét annak, hogy például ő is pályára vigye, hiszen eléggé relevánsnak tartja egy négyszeres világbajnok véleményét. „Ha azt mondta szédült, akkor minden versenyző ezt fogja mondani. Jó a koncepció, én mögötte állok és a csapat is támogatja az FIA biztonsági fejlesztéseit. Ma nem igazán működött a dolog, de találnak majd valamilyen megoldást” – hangsúlyozta.

A csapattárs, Sergio Pérez hozzátette: „Kívülről nem tűnik csúnyának. Nagyon remélem, hogy hamarosan érkezik egy rendszer, ami javít a pilóták biztonságán. Viszont olyasmire van szükségünk, ami megfelelően működik, és nem okoz további problémákat. Ez ígéretesnek tűnik, de tovább kell fejlesztenünk úgy, hogy hasznos legyen.”

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak