A Balmaz történelmi bravúrponttal rajtolt az NB I-ben

Az NB I-ben abszolút újonc Balmazújváros bravúrt jelentő 1–1-es döntetlent játszott a Videoton vendégeként az OTP Bank Liga 2017/2018-as szezonjának első fordulójában Felcsúton, ezzel megszerezte története első pontját az élvonalban.

Az első félidő ismerkedős tapogatózással indult, majd negyedóra elteltével sokkolt a Balmaz: a 17. percben egy ellentámadás végén az Újpestről igazolt Nemanja Andric 15 méterről lőtt kapufás gólt (0–1). A 30 éves szerb első tétmérkőzésén rögtön megszerezte első gólját új csapatában.

A folytatásban felborította a pályát a Vidi, de igazi gólhelyzetekig nem tudott eljutni Marko Nikolic együttese.

Ami az első játékrészben nem sikerült, a másodikban gyorsan összejött: az 51. percben Suljic beadására tökéletes ütemben robbant be Danko Lazovic, és közelről a vendégek kapujába fejelt (1–1).

A hátralévő 40 percben fölényben futballozott a Videoton, de a frissesség és az ötlet hiányzott a fehérváriak játékából. A Balmazújváros megőrizte a döntetlent, ezzel megszerezte a klub történetének első pontját az NB I-ben. A lefújás előtt a szurkolók a – szokás szerint – remek eredménnyel bemutatkozó Horváth Ferenc vezetőedzőt éltették a felcsúti Pancho Arénában.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Videoton FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1–1 (0–1)
Felcsút, 1792 néző, v.: Iványi
gólszerző: Lazovic (51.), illetve Andric (17.)
sárga lap: Nego (13.), Juhász R. (72.), Barczi (77.), illetve Rus (24.), Vajda (32.), Horváth L. (65.)
Videoton: Kovácsik - Szolnoki (Géresi 46.), Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic (Barczi 62.), Pátkai, Suljic - Lazovics, Scsepovics (Maric 78.)
Balmazújváros: Horváth L. - Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma - Vajda, Kovács Á. (Batarelo 71.), Haris, Sigér, Zsiga (Fekete Á. 59.) - Andric (Virág A. 80.)

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!