Hamilton: A tökéletesség az egyetlen fegyver Vettel ellen

A legnehezebb párharc, a legnehezebb ellenféllel – hiába történt Bakuban, ami, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel továbbra is a legnagyobb tisztelettel beszél egymásról.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



A Ferrari versenyzője 20 pontos előnyből várja a Brit Nagydíjat, melynek azonban ő vág neki kedvezőbb helyzetből. Lewis Hamilton nagy fölénnyel nyerte hazai időmérőjét, miközben legfőbb riválisa a második rajtsorba szorult. A Mercedes ráadásul egész hétvégén gyorsabbnak tűnik a Ferrarinál, és az utóbbi hetekben az eredményektől függetlenül kezd úgy tűnni, hogy a címvédő csapat egy kicsit többet fejlődött, mint ellenfele.

Sebastian Vettel tudja, nem lesz könnyű dolga, ha le akarja győzni a Silverstone-ban ismét csúcsformában versenyző Hamiltont. „Hihetetlenül gyors. Hogy is szokták ezt mondani? Tehetség? Nyers tempó? Rendkívüli képességekkel rendelkezik. Egyszerűen benne van, és nem hiszem, hogy túl sokat kéne fáradnia érte” – méltatta ellenfelét a Channel 4 csatornának adott interjúban.

„Lewis egyszerűen mindig ott van, mindegy, hogy milyenek a körülmények. De a legfontosabb, hogy nem legyőzhetetlen” – tette azért hozzá. Idén már többször is bizonyította, ha valaki, ő képes megállítani a britet.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



Hogy ez vasárnap sikerül-e neki, az már más kérdés. Hamilton mindenesetre maga is hasonlóan nehéz feladatnak tartja Vettel és a Ferrari legyőzését. „Ez a legintenzívebb harc, amit az eddigi versenyzői pályafutásom során átéltem. Nyolcéves korom óta versenyzem, de a mostani a legintenzívebb Forma–1-es szezonom” – jelentette ki. „Eddig nagyon nehéz volt, voltak bizonyos problémáink, amik miatt nem jöttek azok az eredmények, amelyeket a kemény munkánk után megérdemeltünk volna. De ezt a Brit Nagydíjat nagyon szeretném megnyerni. Ez kötelező győzelem! Minden egyes napon, minden egyes hétvégén tökéletesnek kell lennem, sokkal jobban, mint az egész karrierem során bármelyik szezonban.”

 

Nem fordultak el tőle London miatt

Ami a Brit Nagydíj felvezetését illeti, Hamilton számára nem alakult a legideálisabban: csütörtökön kénytelen volt állni a hazai média kőkemény támadásait, miután kihagyta a londoni F1-es show-t. „Az emberek talán nem értenek egyet a döntésemmel, de nekem kellett meghoznom, önmagamért, hogy a lehető legjobban készüljek fel a Brit Nagydíjra és a bajnokságra. Fontosnak éreztem, hogy pihenhessek, hogy aztán frissen térhessek vissza. Nem szeretném úgy befejezni a szezont, hogy utólag úgy érzem, nem mozgattam meg minden követ. Meg kell hoznod döntéseket, ki kell állnod mellettük, és szem előtt kell tartani a hosszabb távú jövőt is” – indokolta saját választását.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



„Lehet erre azt mondani, hogy egy ki nem használt lehetőség volt, de én már tíz éve a sportágban vagyok, és ez idő alatt jó kapcsolatba kerültem a szurkolókkal. Elég sokat teszek a sportág népszerűsítéséért a világ minden táján, és nem érzem úgy, hogy egyetlen nap meghatározná a kapcsolataimat az életem hátralévő részére. Az elmúlt tíz évben egyre jobban megszerettek, és remélem, hogy most bizonyíthatom az embereknek, időnként muszáj meghoznod bizonyos döntéseket anélkül, hogy foglalkoznál vele, mit fognak gondolni az emberek.”

 

Fél másodpercet hoz a hazai pálya

A történtek egyébként nem voltak hatással a közönség kedvencéhez való viszonyulására, már csütörtökön hatalmas ovációval fogadták őt a lelátókon, és ez vasárnap alighanem csak még inkább így lesz. „Ez egy elképesztő hétvége volt. A közönség hihetetlen. Még ha minden évben meg is tapasztaljuk ezt, lenyűgöz, amikor látom a szurkolást, a sok zászlót. Amikor kilépek a garázsból, amikor a pályára hajtok, mindig integetnek, én pedig visszaintek nekik. Nincs még egy versenyző a rajtrácson, aki megkapja azt, amit én itt. Ez egészen különleges.”

Hamilton úgy érzi, ez is hozzásegítette őt ahhoz, hogy nagy fölénnyel hódítsa el az első rajtkockát szombaton. „Emlékszem, hogy gyerekkoromban a tévében néztem Nigelt, és azon elmélkedtem, vajon mit érezhet ilyenkor, milyen lehet, hogy ekkora figyelem irányul rá. Kiváltságos voltam az elmúlt tíz évben, hogy ilyen szeretet kaptam, és úgy érzem, szorosabbá vált a viszonyunk a szurkolókkal ez idő alatt. Ez sokat segít. Egyszer Nigel említette, hogy egy másodpercet, de legalább egy felet jelent ez a támogatás. Tényleg úgy érzem, hogy ez sokat jelent, energiát kapok tőlük.”

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



Ami a versenyt illeti, az időmérő eredménye, de a pénteki hosszú etapok alapján is Hamilton számít a fő esélyesének, ám a Ferrari vasárnaponként általában közelebb tud férkőzni a Mercedeshez. Vettelék számára némi előnyt jelenthet, hogy két autóval támadhatják az elöl maradt egyetlen Ezüstnyilat, s ez talán egy kicsit nagyobb mozgásteret jelent számukra stratégiai szempontból.

„A rajt fontos lesz. Nagyon jó a versenytempójuk. Mivel az élről indulok, szerintem megdolgoztathatom őket a pénzükért. Azt nem tudom még, hogy el fogok-e tudni húzni tőlük, de ez lesz a terv” – tette egyértelművé Hamilton.