Musorujsag
Élő Eredmények

Újabb két érem a kajak-kenu Eb-n

MTI
A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a vasárnap délutáni 5000 méteres döntőkben plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, így 10 első, 3 második és 3 harmadik hellyel, minden idők egyik legjobb szereplésével zárták a kontinensviadalt.

A női kajakosok versenyében az 1000 méteren szombaton első Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket, s bár a rajtja nem sikerült túl jól, a nagy kör, 2000 méter után már a négyes élboly tagja volt. Az első kis kört követően a fehérorosz Alekszandra Grisina leszakadt, így a 23 éves szolnoki kajakos a hátralévő kilométereken a német Tabea Mederttel és a spanyol Eva Barriossal vívott csatát. A célegyenesbe is ez a három kajakos fordult szinte egyszerre, de a hajrát Bodonyi bírta jobban, aki így két arannyal utazhat haza Bulgáriából.

Bodonyi Dóra (MTI Fotó: Kovács Tamás) Bodonyi Dóra (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A kenusoknál Varga Dávid a németek világklasszisával, Sebastian Brendellel vívott nagy csatát, a táv nagy részében ők együtt eveztek az élen. Az utolsó körre fordulva Brendel megpróbálta megelőzni a győriek 29 éves versenyzőjét, ekkor ez még nem sikerült neki, a finisben azonban faképnél hagyta, így Vargának az ezüst jutott.

Az Eb utolsó számában, a férfi kajakosok ötezres döntőjében a maratoni világ- és Európa-bajnok Solti László képviselte a magyar színeket, de nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, s hetedik lett.

Szombaton öt első és egy harmadik hely volt a mérleg. Ötszáz méteren mindhárom döntő magyar sikert hozott a két kajaknégyesnek – Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta, illetve Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán -, továbbá a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenus duónak köszönhetően. Ezer méteren győzött a kajakos Bodonyi Dóra, a Hagymási Réka, Farkasdi Ramóna kajakos duó, az ugyancsak kajakos Kopasz Bálint pedig harmadik lett egyesben.

Vasárnap délelőtt, 500 méteren további két aranyat és egy bronzot gyűjtöttek a versenyzők. A két győzelem az első és az utolsó fináléban született: előbb a kajakos Takács Tamara egyesben, majd végül a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos duó párosban lett első 500 méteren. Ugyanezen a távon Kopasz Bálint (K-1) a harmadik helyen végzett.

A legrövidebb távon, 200-on öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a magyarok. Lucz Dóra ezúttal egyesben diadalmaskodott nagy csatában, a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó pedig fölényes győzelmet aratott. A férfiak K-1-es számában, valamint a női kenu egyesek versenyében két második hely jutott a magyaroknak a két győri, Horváth Bence, illetve Devecseriné Takács Kincső révén, a bronzérem pedig a kenupáros, Hajdu Jonatán és Fekete Ádám nevéhez fűződött.

Az aranyak számát tekintve korábban csak a 2002-es szegedi, a 2004-es poznani és a 2006-os racicei Eb volt ilyen eredményes, mint a mostani. A magyar csapat hétfőn reggel 9:10 órakor, Szófia érintésével érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, és ott várja az érdeklődő újságírókat.

5000 m:
férfiak, 5000 méter:
K-1, Európa-bajnok:
Max Hoff (Németország) 19:21.220 p
2. Fernando Pimenta (Portugália) 19:22.640
3. Eivind Vold (Norvégia) 19:29.540
…7. Solti László 20:06.170

C-1, Európa-bajnok:
Sebastian Brendel (Németország) 21:45.710 p
2. VARGA DÁVID 21:49.320
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 22:16.990

nők, 5000 méter:
K-1, Európa-bajnok:
BODONYI DÓRA 21:40.570 p
2. Eva Barrios (Spanyolország) 21:41.110
3. Tabea Medert (Németország) 21:41.230

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

További tartalmak