Verstappen elégtétele: Vettel a pályán nem tudott megelőzni!

Az egyikük a verseny egyik legnagyobb csatáját vívta meg, a másikuk az év egyik legnagyobb felzárkózását produkálta – csoda-e, hogy mindkét Red Bull-versenyző széles mosollyal szállt ki az autójából Silverstone-ban?

(Fotó: Formula1/Twitter) (Fotó: Formula1/Twitter)



A Red Bull titkon abban bízott a Brit Nagydíj előtt, hogy az ausztriainál papíron számukra kedvezőbb pályán versenyképesebbek lesznek, és még a Mercedes és a Ferrari csatájába is lesz beleszólásuk. Az időmérőn aztán rá kellett döbbenniük arra, hogy esélyük sincs ellenük, lassabbak a vártnál – köszönhetően annak, hogy nem találták meg az ideális beállításokat.

Az öt futam óta tartó dobogós sorozatuk ugyan megszakadt, vasárnap mégis pozitív meglepetés érte őket.

Max Verstappen a rajtnál alapozta meg jó versenyét, amelynél elment Sebastian Vettel mellett. A németet aztán hosszú körökön keresztül tartotta maga mögött, két kőkemény összecsapást is megvívva vele. Az elsőnél a Stowe kijáratánál a bukótérbe kényszerült, ám erre is volt válasza, és a következő kanyarban már ő szorította ki a Ferrarit, akinek ezután nem volt választása, egy korábbi kerékcserével kellett megelőznie őt.

A holland rendkívül elégedett volt, hogy Vettelnek beletört a bicskája. „Ez rendben volt. Tudtam, hogy kicsit lassabb vagyok nála, de próbáltam előtte maradni, minden lehetséges eszközzel. Szerencsére a pályán nem tudott megelőzni, ezzel elégedett vagyok” – mondta széles vigyorral.

Max Verstappen és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Max Verstappen és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



Vettel végül azért is kerülhetett elé a kiállásnál, mert Verstappen kerékcseréjét elszúrták. Ő azonban nem gondolja, hogy ezen ment volna el a dobogós esélye. „Realistának kell lenni, nem voltunk elég gyorsak a dobogóhoz. Az elérhető legjobb eredményt értük el. Seb defektjével is szerencsém volt” – mondta a 4. helyen célba érő tehetség.

És a hangsúly itt a célba érésen van – Verstappennek 3 futamos kieséssorozata szakadt meg a brit pályán. „Ez egy jó nap! A versenyen szerencsére egy kicsivel jobbak voltunk, mint az időmérőn. Most rá kell jönnünk, miért szenvedtünk annyit az időmérő és összességében az egész hétvégén. Örülök, hogy célba értem, és a negyedik hely nem is olyan rossz.”

A Red Bull az utolsó előtti körben még egy második kerékcserét is megejtett Verstappennél. Szerinte a Ferrarik gumihibája után indokolt volt a kiállás. „Sokszor elfékeztem az első kerekeket, a bal elsőt. Mivel itt sok a jobbkanyar, természetes, hogy azok fogynak jobban. Elég korán álltam ki, ezért egy idő után elkezdtem szenvedni a gumikkal, és így nagyobb volt az esélye a defektnek” – indokolta döntésüket.

 

Ricciardo 14 helyet javított

Csapattársa, Daniel Ricciardo Vettel defektjének köszönhetően közvetlenül mögötte, az 5. helyen ért célba. Bár a dobogós sorozata megszakadt, büszkélkedhet azzal, hogy a 19. helyről rajtolva 14 pozíciót lépett előre, miközben számtalan előzést bemutatott.

Szerinte Verstappen legyőzésére már nem volt esélye. „Ennél jobb helyezést szerintem nem érhettem volna el. Amikor kicsúsztam, megsérülhetett a padlólemezem. Szerintem az ötödik hely volt ma a maximum. A sérülés nélkül sem lettem volna előrébb, a versenyidőt tekintve talán valamivel, de a többiekhez nem kerülhettem volna közelebb. Őrült verseny volt, át kellett mennem az egész mezőnyön, végig csatában voltam, amit nagyon élveztem” – értékelt az ausztrál.

A szokásos humoros megjegyzése sem maradhatott el. „Úgy tudom, Lewis az elejétől a végéig vezetett, el akartam venni tőle egy kis tévéidőt. Próbáltam a középpontba kerülni egy kicsit, szórakoztatni a nézőket” – indokolta sok előzését…

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)



Helmut Marko nem számított ennyire eredményes futamra. „Mindenekelőtt örülünk annak, hogy Max végre célba ért! A Vettellel vívott párharca jól fel volt építve, és minden rendben is volt vele. A tempó tekintetében jobbak voltunk, mint az időmérőn. Még mindig úgy vélem, hogy elszúrtuk a beállításokat. Vissza kellett lépnünk, és nem értük el vele azt a szintet, amit kellett volna. Ami a gumikat illeti, Ricciardónak egyáltalán nem volt gondja, Max viszont nem a megszokott szárnyállással ment. A lágy gumin egy kicsit több első szárnyat kért, és szerintem ezért fogytak el annyira a gumijai. Nem is maradt már rajta semmi. Miután láttuk, hogy a Ferrari elszállt, biztonsági okokból cseréltünk kereket nála.”

Folytatás a Hungaroringen, Verstappen abban bízik, hogy a magyar pályán még többre vihetik. Két hét múlva átfogó fejlesztési csomagot vetnek be. „Igen, szükségünk is van rá! Várom már nagyon!” – tekintett előre. Ricciardo is bizakodó. „Nagyon várom! A budapesti pálya nagyszerű. Most sikerre éhesen megyünk Magyarországra.”