Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Azt mondták, ennél sokkal tovább is bírják a gumik

Sky Sports, RTL
Az elején csak balszerencsésnek, a végén viszont már elátkozottnak tűnt Sebabastian Vettel a Brit Nagydíjon. Utolsó körös drámáját ennek ellenére nem nevezte katasztrófának.
Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Lewis Hamilton egy hete a szerencse-balszerencse kérdésén elmélkedett, megjegyezve, őt az utóbbi hetekben inkább az utóbbi üldözte, de a helyzet gyorsan változhat még. Csak haza kellett térnie ahhoz, hogy így legyen. Miközben ő tükörsima győzelmet aratott Silverstone-ban, legfőbb ellenfele, Sebastian Vettel ellen minden összeesküdött vasárnap délután.

A legnagyobb csapást az utolsó körben szétfoszló gumi mérte rá, melynek köszönhetően a 4. helyett csak a 7. pozícióban ért célba, s ezzel 1 pontra olvadt a bajnoki előnye. „Nem hinném, hogy bárkit is hibáztatni kellene” – reagált közvetlenül a verseny után Vettel a fölvetésre, nem álltak-e ki túlságosan is korán a lágy gumikért. „Utólag okosnak lenni mindig könnyű, de amikor döntöttünk, úgy tűnt, ez a helyes. Kiminek ugyanilyen problémája volt, pedig az ő gumija legalább öt-hat körrel frissebb volt. Mindkettőnket meglepett, ami történt.”

„Egész hétvégén jól bírták a gumik, az előzetes szimulációk pedig azt mondták, hogy ennél sokkal tovább is bírni fogják. Ma sok nehézségünk adódott, és ez már a második verseny volt, amelyen az egész mezőny számára gondot okozott a hólyagosodás” – utalt vissza arra, hogy egy hete is sok abroncson jelent meg a baljós csík.

Vettel tulajdonképpen már a rajtnál érezhette volna, hogy ez nem az ő napja, és utólag már látható, az ott történtek közvetetten hozzájárultak ahhoz, ahogyan a futamának hajrája alakult. A Jolyon Palmer leállása miatt megismételt indításkor a négyszeres világbajnok fékje füstölni kezdett, ami miatt esélye sem volt jól rajtolni. „A fék túlmelegítette a gumikat, nem tudom, miért, és így esélyem sem volt a jó rajtra. Valamennyire meg tudtam menteni a helyzetet, de aztán Max mögött ragadtam.”

Itt indult meg a lejtőn a versenye. Verstappent képtelen volt megelőzni, ezért csapata arra kényszerült, hogy egy elévágási kísérlettel akadályozza meg, hogy még több időt veszítsen a Red Bull mögött. Korai kerékcseréje miatt a lágy szettjének 32 kört kellett teljesítenie.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Vettel a Verstappennel való csatáról nem akart sokat beszélni. „Akkor nem segített. Talán jól nézett ki, de meg akartam előzni, és nem sikerült. Nagyon nehéz volt, mindent megpróbáltam” – mondta kényszeredett mosollyal.

Fölvetették neki, katasztrofális volt a napja, ám ő azért pozitívumokat is talált benne. „Az biztos, hogy lehetett volna egy kicsit jobb ennél, de katasztrófáról azért nem beszélnék. Az autónk nagyon jó volt, különösen a kanyarokban. A versenyen az egyensúly is rendben volt. A fékem a rajtnál kigyulladt, ami tönkretette a rajtomat, onnantól pedig ez egy nehéz verseny volt. Nem tudtam megelőzni Maxot. A kerékcserével sikerült, és úgy tűnt, hogy a harmadik-negyedik hely meglehet. Az világos volt, hogy Valtteri utol fog érni, előnye származott abból, hogy beragadtam. Kisebb problémák miatt lett ez mozgalmas délután.”

„A mai napban több volt. Ideális esetben második lehettem volna. De szerencsém volt, hogy egyáltalán célba értem. Ettől persze az eredmény még kiábrándító” – összegzett a peches német.

Vettel egypontos előnnyel várja a folytatást a Hungaroringen, mely hagyományosan Hamilton egyik legerősebb pályája. Ráadásul az utóbbi hetekben a Mercedes is elhúzni látszik a Ferraritól, így a nyomás egyre nő a maranellóiakon.

További tartalmak