Fina 2017

FINA 2017 Vízilabda FINA 2017 Magyar csapat Férfi

A szakember szerint bármire képes lehet a vízilabda-válogatott

| Forrás: vlv.hu/m4sport.hu
Kenyeres András mentáltréner szerint a legfontosabb, ha jön a kritikus szituáció, miként tudnak összezárni a válogatott tagjai.

A magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn este lejátssza első mérkőzését a vizes vb-n. Ausztrália nem jelenthet különösebb gondot Märcz Tamás együttesének, és ezt erősítette meg Kenyeres András mentáltréner is.

A szakember a válogatott hivatalos honlapjának, a vlv.hu-nak elmondta, csak pozitívumokról tud beszámolni, hiszen várakozással teli, kifejezetten jó a hangulat a válogatottnál. Az egyéni és csoportos beszélgetésekből kiderült, eddig az volt a cél, hogy valaki bekerüljön a csapatba, most az, hogy csapatként egyre jobban dolgozzanak.

A közös beszélgetéseken Märcz Tamással együtt azt boncolgatták, milyen lesz a vb, mit szeretnének látni, majd egyenként mindenki elmondta a saját elvárásait. „Ha jól játszottunk, azt tudjuk, nem kell megerősíttetni kívülről. Ha rosszul játszottunk, azt is tudjuk. Vannak interjúk, ilyen-olyan kérdések, ezeket meg kell válaszolni, van egy protokollja ennek, de fontos, hogy ne vigye el a gondolatainkat” – mondta a szakember a sajtó szerepéről.

Elmondta, nem kérdés, hogy jönnek-e buktatók, nehéz helyzetek. Az a kérdés, hogy miként állnak fel ezekből. „Azt gondolom, bármire képes lehet ez a csapat. Az lesz a mérvadó, hogy ha előáll ilyen kritikus szituáció –  akár egy meccsen belül – akkor, hogy állunk fel ebből. Képes lesz-e még jobban összezárni a csapat.”

Optimista, de tudja, a sikerért sokat kell dolgozni. A cél, a lehető legjobbat kihozni a csapatból. Hogy bármi is lesz, úgy fejeződjön be a vb, hogy elmondhassák, mi mindent beleadtunk és nem maradt bennünk semmi olyan, ami még kijöhetett volna.

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

Kapcsolódó tartalmak