Hamilton ismét a visszavonulásról beszélt

Újabb hazai futamgyőzelmét követően Lewis Hamilton ismét elhintette, akár a szezon végén is befejezheti Forma–1-es pályafutását, ugyanakkor jelezte, egyelőre nem tartja valószínűnek, hogy már 2017 után szögre akasztja a bukósisakot. Akkor sem, ha világbajnok lesz…

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



A háromszoros világbajnok mostanában gyakran fogalmaz ködösen jövőjével kapcsolatban; így történt ez a Brit Nagydíj után is, amikor a rekordbeállítás érő ötödik futamgyőzelmét követően a folytatásról beszélt. Elmondta, úgy érzi, jelenleg élete formájában van, és továbbra is éhes a sikerekre, majd megjegyezte, ennek ellenére már idén is búcsút inthet a királykategóriának.

„Amellett, hogy a családommal töltöm a szabadidőm, azok a legboldogabb pillanatok számomra, amikor a penge élén táncolok egy versenyautóval. Ez sosem változott” – kezdte. „Ami a szerződéseket illeti, nem igazán tudom elmondani, mi lesz hat hónap múlva. Azt viszont tudom, hogy továbbra is szeretem a versenyzést, és tényleg úgy érzem, hogy jobban vezetek, mint eddig bármikor” – hangsúlyozta a brit, aki már korábban is jelezte, bármikor „leléphet”.

„Azt hiszem, sosem tudhatod, mit fog történni a jövőben” – mondta most, amikor arról kérdezték, F1-es pilótának látja-e magát, ha előretekint fél évvel. „Imádom a vezetést, hat hónap múlva talán… de nem tartom valószínűnek (hogy visszavonulnék), mert továbbra is szeretni fogom a versenyzést és az őrült dolgokat” – tette hozzá.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



A futam utáni sajtótájékoztatón egyébként szintén előkerült a téma, ott pedig valamivel határozottabban beszélt arról, egyelőre nem lát okot arra, hogy befejezze a királykategóriában való versenyzést. „Még mindig élvezem azt, amit csinálok, és még mindig szerződésben állok a csapatommal legalább egy évig. Ha nyerek is egy újabb bajnoki címet, nem mondom azt, hogy rendben, akasszuk szögre a sisakot, mert mindig többet akarok nyerni. Ha egyszer abbahagyom, legbelül egy hang valószínűleg azt fogja mondani, hogy még többet akarok nyerni” – hangsúlyozta.

Tegnapi sikerével egyébként Hamilton meglehetősen előkelő társaságba került, Silverstone-ban ugyanis újabb „grand slamet” szerzett, miután az első helyről indulva végig vezette a versenyt, megfutotta a leggyorsabb kört, és a futamgyőzelem is az övé lett. Ezt pályafutása során ötödször csinálta meg, vagyis beérte Alberto Ascarit és Michael Schumachert az örökranglista második helyén. A sort tragikus sorsú honfitársa, Jim Clark vezeti nyolc grand slammel.

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!