Musorujsag
Élő Eredmények

Mourinho inkább kiállíttatta játékosát

MTI
A Manchester United az Egyesült Államokban edzőtáborozik, ahol több felkészülési mérkőzést játszik. Legutóbb kedden hajnalban a Real Salt Lake Cityvel játszottak a Vörös Ördögök és 2–1-re nyertek. Az összecsapásnak viszont volt egy érdekes közjátéka.

A meccs 66. percében Valencia hátulról csúnyán beleszállt az amerikai együttes 20 éves középpályásába, Sebastián Saucedóba. Az esetet követően a játékvezető odament a United menedzseréhez, José Mourinhóhoz és azt mondta, hogy cserélje le játékosát, vagy kénytelen lesz kiállítani. A portugál elégedetlen volt a játékvezető döntésével, azt mondta neki, hogy nem akarja levenni a pályáról játékosát. A bíró végül megtette helyette.

„A játékvezető megkért, hogy cseréljem le (Valenciát), de nem tettem meg, mert nem értettem egyet a pirossal. Saucedo – azt hiszem, így hívják a srácot – kifejezetten agresszív volt a második félidőben. Elég csak arra gondolni, hogy mit művelt Matával, de más veszélyes megmozdulásai is voltak. A fiatal játékosok hajlamosak arra, hogy felfokozott állapotban játsszanak, amikor a United az ellenfél. Még barátságos meccseken is úgy lépnek fel, mintha tétje lenne. Felkészülési időszakban vagyunk, nincs gond ezzel, hiszen azt is gyakorolnunk kell, ha emberhátrányban kell helytállnunk” – indokolta döntését Mourinho.

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

További tartalmak