Musorujsag
Élő Eredmények

Amiért az FIA-nak a glória volt az egyetlen választása

Amiért az FIA-nak a glória volt az egyetlen választása

Mercedes
Miközben Niki Lauda a létező legrosszabb döntésként jellemezte a glória kötelezővé tételét, Toto Wolff úgy érzi, az FIA-nak nem is volt más választása.

A szövetség szerdán jelentette be, hogy 2018-ban minden csapatnak használnia kell a glória fejvédőt. Annak ellenére, hogy 10-ből 9 csapat és a versenyzők minimális többsége is ellenezte azt. Az FIA bizonyos tekintetben kényszerpályán mozgott. Tavaly nagy erőkkel láttak neki a glória fejlesztésének, melyet eredetileg már 2017-ben az autókon akartak látni. Aztán érzékelve az általános ellenállást, előbb eltolták a bevetését 2018-ra, majd nekiláttak egy alternatív fejvédő, a pajzs fejlesztésének.

Csakhogy ez utóbbi első tesztje Silverstone-ban rossz eredményt hozott, s miután a csapatok már véglegesíteni szeretnék a 2018-as autójuk dizájnját, az FIA pedig az újabb halasztást már blamázsnak érezte volna, tulajdonképpen egyetlen lehetősége maradt: a glória kötelezővé tétele.

Niki Lauda szerint ezzel hatalmas bakot lőttek. Kollégája, Toto Wolff viszont megértőbbnek mutatkozott. „Én úgy érzem, az FIA-nak talán nem is volt más választása, mint hogy kötelezővé tegye a glóriát. Az FIA-nak kötelessége javítani a biztonságon. Többféle eszközt megvizsgáltunk, de egyik sem működött közülük. A glória volt az egyetlen, amely majdnem rendben volt” – mutatott rá a német csapat sportigazgatója.

Toto Wolff (Fotó: XPB) Toto Wolff (Fotó: XPB)

A szövetséget egy másfajta kényszer is hajtotta. A két éve elhunyt Jules Bianchi családja tavaly polgári peres eljárást indított az FIA ellen, ami cseppet sem tetszett a sportág szabályalkotójának. A szuzukai tragédia óta pedig minden követ megmozgatnak, hogy levédjék magukat a hasonló esetekre. Amennyiben 2018-ban valakit fejbe találna egy elszabaduló kerék, a glóriáról eddig készült tanulmányok meglétével már nehéz lenne megmagyarázniuk, miért is vonakodtak a fejvédő kötelezővé tételétől. Ha már ráléptek erre az útra, végig is kellett járniuk azt.

Mindez persze még nem feltétlenül teszi jobban emészthetővé szerdai döntésüket. Wolff szerint bármennyire is nehéz, egyszerűen le kell nyelniük, hogy lesz glória 2018-ban. „Nem tetszik, ahogy kinéz, de a döntést meghozták, most a legjobbat kell kihoznunk belőle.”

Kíváncsian várjuk, mit sikerül…

További tartalmak