Musorujsag
Élő Eredmények

Thomas Doll: Reggel még azt sem tudtam, milyen összeállításban játszunk

Duna World/m4sport.hu
A rendes játékidő utolsó percében egyenlített a Fradi az Újpest elleni rangadón, amelyet követően a két edző értékelt stábunknak.

Általában kritikus szoktam lenni, de igazából ma reggel még azt sem tudtuk, hogy ki lesz a csapatban” – utalt arra Thomas Doll, hogy nagyon sok sérültje van/volt a Fradinak. Otigba most tért vissza, Böde először játszott, nem is edzettek a csapattal, Lovrencsics is kiesett és Sternberg és Koch is betegek voltak. A német edző szerint így nem lehet elégedetlen a csapat teljesítményével, nagyon nagyot küzdöttek a zöld-fehér játékosok, akiknek erőnlétét is megfelelőnek tartja a vezetőedző.

„Zoli két hét alatt négy mérkőzést játszott, és ő már nem a legfiatalabb. Kicsit megrepedt az arccsontja, szóval vigyáznunk kell rá” – válaszolt Doll, mikor Geráról kérdezték, majd hozzátette, örül, hogy egy hetük lesz a következő bajnoki előtt, hiszen így rá tudnak pihenni a Mezőkövesdre, amely ellen más arcát mutatja majd a csapat.

„Nem lehetünk boldogok. 2-1-nél kezünkben volt a meccs. Sajnos az utolsó tíz-tizenöt percben támadásban gyengélkedtünk” – nyilatkozott már az újpesti vezetőedző, aki nem titkolta csalódottságát a 2–2-es rangadó után.

Vignjevic egyébként elégedett a két, nyáron igazolt támadójával, Novothny Somával és Tishchler Patrikkal, azonban szerinte nem csak rajtuk múlik a támadások sikeressége. A szerb szakember biztos abban, hogy tanulhatnak a vasárnapi derbiből, és jövő héten, a Vidi otthonában már hasznosítják is a tapasztalatokból.

További tartalmak