Musorujsag
Élő Eredmények

Elhagyta a Fradit az Arsenalt is megjárt védő

M4 Sport/Fradi TV
Elköszönt a Ferenvárostól Emanuel Eboué, aki egyéves eltiltása után egy hónapig a zöld-fehérekkel készült fel a visszatérésre.

Mint ismeretes, a 34 éves elefántcsontparti hátvédet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egy évre minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, miután korábbi ügynöke szerint egymillió euróval tartozott neki. „A Ferencváros volt az első csapat, amelynél elkezdtem a felkészülést. Jó edzéseken vettem részt, mindenki nagyon sokat segített, és ezt sosem felejtem el” – nyilatkozta a Fradi TV-nek az Arsenal és a Galatasaray korábbi futballistája.

Eboué úgy került a Ferencvároshoz, hogy a klub fizioterapeutáját, Peter Friart még angliai karrierje során ismerte meg.

A sajtóban ugyan felmerült, hogy Eboué hamarosan a Fradihoz szerződhet, a védő most visszatér Londonba. „Sok új jó játékos érkezett a Fradiba. Senkit sem szeretnék becsapni, de azt beszéltük meg a vezetőkkel, hogy nekem és a klubnak is most időre van szüksége. A Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja, én pedig még keményen szeretnék dolgozni a visszatérésemen. Nagyon remélem, hogy a legjobban alakul számukra az idei szezon. Szeretném megköszönni az egész csapatnak, a szakmai stábnak és a játékosoknak is, hogy lehetőséget biztosítottak nekem, hogy velük készüljek. Nagy örömmel jöttem ide, de most már vissza kell utaznom Londonba. A legjobbakat kívánom a Fradinak, sok sikert a hétvégi meccshez.”

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

További tartalmak