Fina 2017
×

A grúz sportvezetők is dicsérték a vizes vb-t

MTI
Grúzia sportminiszter-helyettese, valamint az ország Nemzeti Vízisport Szövetségének elnöke is dicsérte a Magyarországon zajló vizes világbajnokságot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának szerdai közleménye szerint Szabó Tünde államtitkár hivatalában fogadta Shalva Gogoladze sportminiszter-helyettest és David Rurua szövetségi elnököt. Előbbi „gratulált a vizes vb kiemelkedő rendezéséhez, a csodálatos helyszínekhez, és külön kitért a Duna Arénára, mint a világ egyik legmodernebb uszodakomplexumára”.

Gogoladze elismerését fejezte ki, hogy „Magyarország egy ilyen rangos esemény professzionális lebonyolításával mutathatja meg magát az egész világnak”. Példaértékűnek nevezte azt a sportigazgatási modellt, amely mindezt lehetővé tette a pályázat benyújtásától kezdve, a megvalósult létesítményfejlesztéseken át, a nemzetet összekovácsoló közösségi élményekig.

A grúz sportvezető a két ország közti, mielőbbi együttműködési lehetőségek szerződéses kidolgozását szorgalmazta, kiemelten a fejlesztések és a nemzetközi sportesemények rendezése területén, valamint az egyes sportágak tekintetében is. A dokumentum aláírására jövőre kerülhet sor.