Fina 2017
×

Hosszú és Szilágyi egyaránt futamgyőzelemmel kezdett 200 pillangón

M4 Sport/MTI
Hosszú Katinka a legjobb, Szilágyi Liliána pedig az ötödik idővel jutott a délutáni elődöntőbe 200 méter pillangón szerdán, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A két magyar közül elsőként Szilágyi állt rajtkőre. A start után rögtön az élre tört, s végig vezetve kiváló versenyzéssel nyerte a futamot. Ideje, a 2:07.73 perc bő egy másodperccel elmaradt egyéni legjobbjától, amelyet még 2014-ben, az nankingi ifjúsági olimpián úszott.

A negyedik futamban következett Hosszú Katinka, a szám 2009-es és 2013-as vb-bronzérmese. A 200 méter vegyes budapesti világbajnoka az első fordulót követően az élre állt, s ugyan riválisai nagy csatára késztették, végül megőrizte előnyét, 2:07.25-ös idővel győzött és az első helyen jutott tovább.

Bár délután a 200 gyors döntőjében is érdekelt lesz a vb eddigi egyetlen magyar aranyérmese, de bejelentette, hogy nem lép vissza a pillangó középfutamától.

Hosszú ezúttal is csak a versenynap végén értékeli majd a teljesítményét.