Fina 2017
×

Keszthelyi elviszi a balhét, Bujka szerint pofont érdemeltek volna

M4 Sport/m4sport.hu
A Kanada ellen a negyeddöntőt elvesztő magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya elviszi a balhét, vállalja a felelősséget, míg Bujka Barbara szerint egy ébresztőpofon hiányzott nekik.

6–4-re kikapott a női pólóválogatott a kanadaiaktól a hétfői negyeddöntőben, így az 5-8. helyért folytathatja. Egy nappal a fájó kudarcot követően sem lettek okosabbak a lányok a történteket illetően, az pedig teljesen érthető, hogy még mindig nagyon el vannak kenődve.

„Mint csapatkapitány azt gondolom, hogy első számúként én elviszem a balhét. Vállalom a felelősséget, hogy így játszottunk, hogy én is így játszottam – kezdte az M4-nek Keszthelyi Rita. – Nem tudok mit mondani, hogy miért volt ez a totális blokk mindenkinél. Egyszerűen elképzelni sem tudom, mi okozhatta. Fogalmam sincs, lehet, hogy túlságosan akartuk vagy nem voltunk elég higgadtak, türelmesek vagy agresszívak lövésnél.”

Keszthelyi Rita és Bíró Attila szövetségi kapitány a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. A magyar válogatott 10-8-ra győzött, és csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott (Fotó: MTI/Czagány Balázs) Keszthelyi Rita és Bíró Attila szövetségi kapitány a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. A magyar válogatott 10-8-ra győzött, és csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Keszthelyi sejtelmesen hozzátette: a jövőt illetően egyéni szempontból és a csapat szempontjából is kérdések merültek fel. Kiemelte, nem először fordult elő, hogy saját maguk butaságából szalasztották el a saját maguk által kiharcolt lehetőséget.

Bujka Barbara is nagyon őszintén, önkritikusan fogalmazott.

„Nem ártott volna egy-két ébresztőpofon. Most nem azt mondom, hogy valaki fizikálisan pofozzon meg, de szerintem néha ennek a csapatnak kell, hogy valaki felemelje a hangját, aztán leszúrjon minket vagy csak felébresszen” – mondta.

A magyar női válogatott szerdán 15 órától Görögországgal játszik az 5-8. helyért.