Musorujsag
Élő Eredmények

A glóriával tovább nő az F1-es autók tömege

A glóriával tovább nő az F1-es autók tömege

Auto Motor und Sport
Tovább híznak az F1-es autók 2018-ban, köszönhetően a glóriának. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a Ferrari nem volt a fejvédő bevezetése ellen?

Akár tetszik a résztvevőknek, akár nem, az FIA a múlt héten hivatalossá tette, hogy a következő szezontól glóriát kell szerelni az autókra. Mindez nem csak aerodinamikai szempontból nehezíti meg a mérnökök dolgát, a pluszsúly (ráadásul egészen magasra helyezett pluszsúly) is fejtörést okozhat számukra.

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a bukókeret kötelezővé tételével az FIA tovább fogja növelni az autók minimális tömeghatárát, a jelenlegi 728-ról 733 kilogrammra. Bár a glória tömege nagyjából 7 kilogramm, a határt azért emelték ennél kisebb mértékben, mert az idei tömegnövelésbe valójában már egyszer beleszámolták a glóriát. 2016-hoz képest 2017-re 26 kilogrammal lettek nehezebbek az autók, ebből 10 kilogramm annak volt köszönhető, hogy a szabályalkotók eredetileg úgy kalkuláltak, hogy már a mostani szezonban felkerül a gépekre a glória.

Glória Serigo Pérez autóján (Fotó: xpbimages.com) Glória Serigo Pérez autóján (Fotó: xpbimages.com)

Az olasz Motorsport szerint a súlykérdés meghatározó szerepet játszhatott abban, hogy a 10-ből csak 9 istálló ellenezte a fejvédő használatát. A Ferrari volt a különc, amely állítólag arra játszott, hogy előnyre tesz szert az autó tömege terén. Miután tavaly kiderült, hogy mégsem lesz glória, a csapatok a tömegnövelést saját rendszereik megerősítésére vagy éppen a tengelytávjuk növelésére használták. Köztük volt a Mercedes is, amely az évet súlyfölösleggel kezdte, s amelyről úgy tudni, jelenleg is csak minimális mennyiségű ballasztsúlyokat használhat.

A Ferrari ezzel szemben kezdettől fogva a tömeghatár alatt volt, aminek eredményeképpen nem kevesebb mint 7 kilogramm ballasztot használhat. Ez az egyensúlyi beállítások terén nagy előnynek számít. És lehetővé teszi, hogy 2018-ban a glória fölkerülése se okozzon fejtörést számára – szemben bizonyos ellenfelekkel.

A versenyzőknek már nem lesz olyan sürgős…

A jövő évi tömegnövekedés mindenesetre nemcsak szembemegy az F1 legújabb törekvéseivel (sokan vélik úgy, hogy már most túl nehezek az autók), de a magasabb, súlyosabb versenyzőket is hátrányba hozhatja. A versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA emiatt javaslatot tett az FIA-nál arra, hogy egyfelől versenyző nélkül számolja az autók tömegét, másfelől 80 kilogrammban határozza meg a versenyzősúlyt, és aki ezt nem éri el, azt kötelezze a ballasztsúlyok használatára. Hasonló indítványról már hallhattunk 2014-ben is, ám az akkori tapasztalatok alapján a javaslatot aligha fogja elfogadni minden csapat.

A glória tovább változtatásokra is rákényszeríti a szövetséget. Miután az elvégzett tesztek során a versenyzők a fejvédővel fölszerelt autóból átlagosan valamivel több mint 8 másodperc alatt tudtak csak kiszállni, az FIA várhatóan módosít a vonatkozó szabályán, és a mostani 5-ről 8-10 másodpercre emeli a kötelező maximális kiszállási időt.

Kevin Magnussen kiszáll a glória alól (Fotó: XPB) Kevin Magnussen kiszáll a glória alól (Fotó: XPB)

A cinikusok ennek kapcsán föltehetik a kérdést: vajon az esetleges tüzet is kötelezik majd arra, hogy a megszokottnál később borítsa lángba a pilótafülkét? Nyilvánvalóan volt oka és alapja annak, hogy az FIA eddig 5 másodpercben határozta meg a menekülési időt, s az a tény, hogy most kompromisszumot köt ezen a téren, máris rámutat, hogy a glória bevezetése nemcsak az esztétikum vagy a hagyományok, hanem a biztonsági szempontok szerint is vitatott, ellentmondásos (és talán elsietett) döntés volt…

Egységesített védelem

Az Auto Motor und Sport további információkat is megtudott a glóriáról. Kiderült például, hogy a tavaly mindenki által tesztelt 2. számú verzió után 2018-ban a 4. specifikáció fog az autókra kerülni. A 2-es az első változathoz képest annyiban módosult, hogy szélesebbé tették az ívét, mert el akarták kerülni, hogy egy balesetben a versenyző feje nekicsapódhasson a keretnek. A 3. verzió sosem került fel autókra, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 4-esen pedig apróbb módosítások lesznek csupán, például elvékonyítják a versenyző kilátását zavaró középső tartópillért.

A keretnek szigorú terheléses teszteket is ki kell állnia. A szokásos törésteszteket még a valódi eszköz nélkül végzik el az autókon, ám külön teszteket vezetnek be a glória és annak három rögzítése vizsgálatára. A csöveknek függőleges irányból 116 kilo-Newton terhelést kell elbírniuk, elölről 46, oldalról pedig 93 kN-t.

Glória a Force Indián (Fotó: Batchelor / XPB Images) Glória a Force Indián (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Egyelőre nem tudni, ki fogja gyártani a glóriát, ám az FIA egyetlen beszállítóra bízná azt, hogy egységes legyen. Mindez kiváló üzlet lesz a végül kiválasztott cég számára, miután a szövetség azt tervezi, hogy 2019-től fokozatosan az alsóbb kategóriában is kötelezővé teszi a használatát, kezdve a Forma–2-vel.

A csapatoknak lehetőségük lesz arra, hogy a glóriát annak tetején szabadon alakítsák, aerodinamikai elemekkel borítsák be, ezen kívül nem változtathatnak rajta.

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

Borítókép: Sebastian Vettel a glóriával (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Glória a fej fölött – az F1 mégsem a mennybe tart…
Már a fejünk fölött a glória, ez viszont távolról sem a mennyország. Az FIA vitatható, a sportág elveivel szembemenő döntést hozott, köszönhetően annak, hogy újra belehajszolta magát a saját útvesztőjébe. Melyből általában csak veszteségek árán lehet kijutni…
F1 Hírek