Musorujsag
Élő Eredmények

A Honda nem futamodik meg – a McLaren szeme a Toro Rossón…

A Honda nem futamodik meg – a McLaren szeme a Toro Rossón…

Autosport, Auto Motor und Sport
Bár az egyik csapata már szerződést bontott vele, a Honda nem fog elmenekülni az F1-ből. A McLaren most abban reménykedhet, hogy megállapodnak a Toro Rossóval…

Három hónap sem telt azóta, hogy kezet ráztak a Hondával, a Sauber máris jelezte, mégsem kéri a japánok 2018-as motorját, marad inkább a Ferrarival. Miután a McLarennel való folytatás hasonlóan bizonytalan, felmerül a kérdés, van-e esély arra, hogy a Honda partner nélkül marad, és inkább úgy dönt, felhagy az F1-es programjával.

Jamamoto Maszasi, a Honda motorsportrészlegének első embere az Autosportnak határozottan kijelentette, bármi is történik most, ők elkötelezettek maradnak az F1 iránt. „Igen, és a Honda vezetősége is egyetért ezzel” – erősítette meg. „A Honda azért jött az F1-be, hogy nyerjen. Az elhivatottságunk mit sem változott. Most szenvedünk, de ez azért van, mert változtattunk az erőforrásunk koncepcióján. A vezérkar elfogadja e döntés indoklását, és hisszük, hogy most már a jó irányba tartunk, hogy fejlődni és nyerni fogunk. A vezetőség tagjai és én is hiszek a hosszú távú projektben, amit folytatni fogunk. Fontos, hogy leküzdjük a nehézségeket, a Honda mindig is így gondolkodott. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a visszatérés, de éppen ez volt az egyik oka a visszatérésünknek.”

A Honda korábban már háromszor visszavonulót fújt az F1-ből, de sosem távozott teljesen eredménytelenül. Az 1990-es években egy sikerkorszakot zártak le, a 60-as években és a 2000-es években pedig legalább részsikereket, futamgyőzelmeket arattak, mielőtt kivonultak volna. 2008-ban ráadásul úgy tették ezt, hogy tudták, bajnokesélyes csomagjuk lehet a következő évben. „Ha akkor maradunk egy évet, sikeresek lehettünk volna” – utalt Jamamoto a hátrahagyott Brawn GP-re, mely aztán bajnok lett a Mercedes-motorral. „Jó volt a csomagunk, de a gazdasági helyzetünk miatt nehézségünk adódott. Jó autót építettünk, de nem maradt időnk learatni a babérokat. A mostani helyzetünk nehéz, de a Honda versenyszelleme még mindig megvan. Nem szeretjük, ha legyőznek minket.”

Jamamoto megerősítette, Haszegava Juszuke sportigazgató leváltása nem téma a vezérkarnál, az elnök, Hacsigo Takahiro pedig nemrég el is beszélgetett a szakemberrel, s támogatásáról biztosította őt.

Juszuke Haszegava (Fotó: XPB) Juszuke Haszegava (Fotó: XPB)

Emellett a McLarennel való kapcsolatuknak sem terveznek véget vetni. „Egy iránya tartunk a McLarennel, úgy érezzük, még mindig elkötelezettek a projektünk iránt. Szó sincs arról, hogy nem tudunk jó motort biztosítani számukra, egyszerűen még nem tudtunk megfelelni az előzetes várakozásunknak.”

A Hondánál nem érzik úgy, hogy a helyzetük rombolja a márkájuk hírnevét. „Nem csak az F1-gyel foglalkozunk. A MotoGP-ben a mi versenyzőnk áll a bajnokság élén. A negatív F1-es eredményeink ellenére nem hisszük, hogy kritikus a helyzetünk. Az F1-es szerepvállalás jót tesz a márkának. Tovább dolgozunk, és maradni akarunk.”

Rámutatott, a projektbe fektetett energiájuk és pénzük is ezt erősíti. Kiemelte, háromszor annyi ember dolgozik most Szakurában, mint a kezdetekkor, és felépítették európai kirendeltségüket is Milton Keynesben, ami lehetővé teszi számukra, hogy partnercsapatokat is megfelelő színvonalon lássanak el. „Óriási összegeket költöttünk a létesítményeink fejlesztésére és az emberi erőforrásra. Ha mindez egyszer összeáll, akkor működni fog. Hiszünk ebben.”

A McLaren helyzetét a Toro Rosso könnyíthetné meg

De nem mindenki van így ezzel, mint az a Sauber döntéséből kiderült. Jamamoto elárulta, ő maga folytatott tárgyalásokat az előző csapatfőnökkel, Monisha Kaltenbornnal, és a technikai fejlődésükön túl a versenyzőkérdés miatt is fontos lett volna számukra az együttműködés. „A Honda szeretné újra népszerűvé tenni az F1-et Japánban. Ezért tért vissza az F1-be, és úgy érzi, szükség van japán versenyzőkre is. A Sauber jó lehetőséget kínált számunkra ilyen tekintetben. Versenyeztették Kobajasi Kamuit, aki Szuzukában dobogóra állt, és bizonyították, hogy jól bánnak a japán versenyzőkkel.”

A Hondának emellett más lehetőségeket is kínált volna a Sauber. „Vannak bizonyos létesítményeik, melyeket használhattunk volna más kategóriákban. Amikor Monishával megállapodtunk, arról állapodtunk meg, hogy együttműködünk más sorozatokban, de aztán megváltoztatták a véleményüket.”

A hinwiliekkel történt szakítás mindemellett nem jelenti azt, hogy nem akarnak második csapatot. „Egyeztetünk csapatokkal, leszámítva a gyáriakat, mint a Ferrari vagy a Mercedes. Látni akarjuk, van-e lehetőség egy partnercsapattal való megállapodásra. Ennek elérése már nehéz lesz az év ezen szakaszában, de még mindig dolgozunk azon, hogy megvalósuljon 2018-ban. Ha nem sikerül, akkor folytatjuk a McLarennel, és lesz partnercsapatunk 2019-től.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A Toro Rossóval már tárgyaltak, amit a Red Bullnál nem is tagadtak. Ők azonban mindaddig nem foglalnak állást, amíg a Honda nem rendezi helyzetét a McLarennel.

Woking álláspontja egyértelmű: „Mi csak egy versenyképes motort akarunk a következő évre. Ha a Honda megoldja a problémáit, akkor Hondával versenyzünk. Ha nem, akkor valami mással” – nyilatkozta az egyik csapattag az Auto Motor und Sportnak.

Hogy van-e megoldás a problémákra, az csak az új motorfejlesztések októberi bevetésekor fog kiderülni. A 3-as specifikáció kiegészítéséről van szó, amely a mérnökök szándéka szerint 40 lóerőre csökkentené a Mercedesszel szemben jelenleg meglévő 70 lóerős hátrányukat. Ha elérik a célt, a McLaren alighanem kitart a Honda mellett. Ha nem, akkor viszont abban kell bízniuk, hogy a Toro Rossót érdekli a japánokkal való együttműködés, mivel csakis ebben az esetben szállhatnának ki a szerződésükből, s válna elérhetővé számukra egy Renault-motor.

Borítókép: Honda (Fotó: XPB)

További tartalmak