Fina 2017
×

Maximálisan elégedettek a vizes vb-vel a FINA vezetői

MTI
Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.

Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész „FINA-család” feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben. „Fantasztikus helyszíneken, nagy tömegek előtt zajlottak a versenyek, egy csodálatos országban” – fogalmazott. Hozzátette, maximálisan elégedettek mindennel, mindenki otthon érezte magát Budapesten. Maglione kiemelte, a vizes sportok fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult ez a világbajnokság.

Seszták Miklós, a szervezőbizottság elnöke úgy vélte, az elmúlt tizenhét nap az az összefogásról, a kölcsönös tiszteletről és a sport ünnepéről szól. Köszönetet mondott a FINA-nak, a szervezőknek és az önkénteseknek, akik nélkül – mint hangsúlyozta – nem sikerült volna a rendezés.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója elmondta, 2015-ben Kazanyban Gyárfás Tamás kissé feszülten kérdezte tőle, hogy lehet majd felülmúlni a tatár fővárost, ahol egy futballstadionban rendezték az úszást. Marculescu szerint a fantasztikus helyszínek, a Duna Aréna, a „magyar tengernél” Balatonfüred, a Városliget a Vajdahunyad-vára látképével, az óriás-toronyugrás a Parlamenttel szemben, vagy a csodálatos Margitsziget egyformán elbűvölte a szurkolókat és a sportolókat. Külön kiemelte a drukkereket, akik szerinte elképesztő hangulatot varázsoltak mindenhol, vereség vagy győzelem esetén is ünnepeltek, ez pedig a legfontosabb a sportolóknak.

Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke tömören annyit mondott, boldog, hogy részese lehetett a hazai rendezésű világbajnokságnak.

A sajtótájékoztatót megelőzően – akárcsak a vb előtt Cornel Marculescu 76. születésnapjára – Julio Maglione tiszteletére is egy fát ültettek a Duna Arénánál.

Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a „Dagály-törvény” értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat. Maglione rövid beszédében köszönetet mondott a kerület lakóinak azért, hogy hozzájárultak segítségükkel és türelmükkel a sikeres világbajnoksághoz.