„Fordulat” Palmer ügyében?

A csapat vezérigazgatója, Cyril Abiteboul nyilatkozott Palmer jövőjét illetően.

Cyril Abiteboul és Jolyon Palmer (Batchelor / XPB Images)

A Forma–1-es Reanult csapat versenyzője, Jolyon Palmer az idei eddigi 11 futamot végigszenvedte: egyetlen pontot sem gyűjtött és egyszer sem tudta legyőzni az időmérőn csapattársát, Nico Hülkenberget, aki hatszor jutott be a Q3-ba, 26 pontot gyűjtött és jelenleg 10. helyen áll a bajnokságban.


Palmer szerződése a szezon végén lejár, és megannyi cikk jelent már meg azzal kapcsolatban, hogy a Renault mennyire elégedetlen a teljesítményével, valamint, hogy mennyire elégedett a visszatérésre is képes Robert Kubicáéval.


Motor Racing - Formula One World Championship - Hungarian Grand Prix - Race Day - Budapest, Hungary


A csapat vezérigazgatója, Cyril Abiteboul azonban most elmondta, Palmer számára még van esély a csapatnál, amennyiben javítani tud a teljesítményén a szezon második felében. „Őszintén, ha képes lesz változtatni a helyzeten, ahogy azt tavaly is tette, akkor számára teljesen nyitott a jövő a csapatnál még egy szezonra” – magyarázta Abiteboul a Motorsport.com-nak.


„A stabilitás jót tenne a csapatnak. Ez az, amit tavaly is akartunk: Nico jött, de nem akartuk, hogy mindkét versenyzőnk más legyen.”


Motor Racing - Formula One World Championship - Hungarian Grand Prix - Qualifying Day - Budapest, Hungary


„Alakulhatnak úgy a dolgok, ahogy (Palmer) szeretné, de végül is ez az ő kezében van. Tisztában van vele, hogy jelenleg egyéves szerződése van, és teljesen megérti, hogy a csapatnak ki kell értékelnie a jövőre vonatkozó lehetőségeit.”


Negatív spirál


Abiteboul elmondta, hogy Palmer már bebizonyította, hogy képes az erős teljesítményre, a gyenge megbízhatóság és az ismételt vezetői hibák miatt azonban elvesztette az önbizalmát. „Láttunk már nagyon jó dolgokat „Jo”-tól a téli teszteken, a szezonban és az edzéseken is. Képes nagyon jó tempót menni az autóval, nagyon jó munkát végezni, és pontos visszajelzéseket adni; nagyon elkötelezett a csapat iránt.”


Motor Racing - Formula One World Championship - Hungarian Grand Prix - Qualifying Day - Budapest, Hungary


„Ugyanakkor voltak hibái, kihagyott lehetőségei, ráadásul a megbízhatósággal is voltak gondjai, ami egyértelműen rosszabb volt az ő garázsában. Úgy vélem, amit ezek a dolgok nagyon gyorsan kihoztak belőle, az az önbizalomhiány: a magabiztosság hiánya, és annak hiánya, hogy szembe tudjon nézni azokkal a nehézségekkel, amikkel bármelyik versenyző találkozik a versenyhétvégéken vagy akár egy egész szezonon keresztül.”


„Az önbizalomhiány pedig csak egy kis hógolyóként indul, de ilyen szituációkhoz vezet, mint ez.”


Motor Racing - Formula One World Championship - Hungarian Grand Prix - Practice Day - Budapest, Hungary


„Igyekszem megvédeni őt, és megerősíteni benne akár nap mint nap, hogy a csapat elkötelezett az irányába és hogy a teljes támogatásunkat élvezi. Így mind magában, mind a csapat felé visszaszerezheti a hitét. Ez azonban idő kérdése.”