Musorujsag
Élő Eredmények
 

Három légiósunk is BL-főtáblára juthat

Kleinheisler László, Korhut Mihály és Szalai Ádám csapata is küzd a héten a labdarúgó Bajnokok Ligájában selejtezőjének utolsó fordulójában a csoportkörbe jutásért.

A párharcok első felvonásán a Szalait foglalkoztató német Hoffenheim kedden a Liverpoolt fogadja, mindkét együttes most kapcsolódik be a sorozatba.

A magyar támadó - aki az előző szezonban 23 tétmeccsen nyolc gólt szerzett, és az őszi idénnyel ellentétben tavasszal állandó játéklehetőséget kapott - sérüléssel bajlódik, kihagyta csapata szombati mérkőzését a Német Kupa első fordulójában.

Az angoloknak is van magyar légiósuk, azonban a kapus Bogdán Ádám térdsérülését követően még mindig rehabilitációs munkát végez, de valószínű egészségesen sem lenne tagja a liverpooli keretnek.

A két klubhoz hasonlóan a nem bajnoki ágon ebben a körben csatlakozik a még versenyben lévő riválisokhoz a Napoli, a Sporting Lisboa, valamint a Sevilla.

Korhut Mihály együttese, az izraeli Hapoel Beer-Seva, valamint a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató kazah Asztana már két-két akadályt vett sikerrel BL-selejtezőben, előbbi a második körben a Budapest Honvédot ejtette ki. A két magyar labdarúgó csapatuk mind a négy eddigi összecsapásán kezdő volt, Kleinheislernek van egy gólpassza. A Hapoel Beer-Seva a szlovén Maribor, az Asztana pedig a skót Celtic Glasgow ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

A párharcok első meccseit augusztus 15-16-án kedden és szerdán rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A selejtező negyedik fordulójának győztesei a BL, míg vesztesei az Európa Liga főtáblájára kerülnek.

BL-selejtező negyedik forduló, az első mérkőzések menetrendje:

kedden játsszák:
Qarabag (azeri) - FC Köbenhavn (dán) 18.00
APOEL (ciprusi) - Slavia Praha (cseh) 20.45
Hoffenheim (német) - FC Liverpool (angol) 20.45
Sporting Lisboa (portugál) - FCSB (román) 20.45
Young Boys (svájci) - CSZKA Moszkva (orosz) 20.45

szerdán játsszák:
Basaksehir (török) - Sevilla (spanyol) 20.45
Celtic Glasgow (skót) - Asztana (kazah) 20.45
Hapoel Beer-Seva (izraeli) - Maribor (szlovén) 20.45
SSC Napoli (olasz) - OGC Nice (francia) 20.45
Olimpiakosz (görög) - HNK Rijeka (horvát) 20.45