Musorujsag
Élő Eredmények

„Házaspárként” a Mercedes sikereiért – az asszonnyal nehezebb…

„Házaspárként” a Mercedes sikereiért – az asszonnyal nehezebb…

Motorsport-Total
Nem mindig volt felhőtlen a viszonyuk, mára mégis a Mercedes sikerpárosát alkotják: Toto Wolff és Niki Lauda szerint kapcsolatuk ma már jobb, mint egy házasság!

Közös történetük a Mercedes 2013-as gyökeres újjáalakulásáig nyúlik vissza. Miután a csapatot addig irányító (és felépítő) Ross Brawn visszavonult Toto Wolff és Niki Lauda vette át az irányítást Brackleyben. Bár nem minden kérdésben vallottak azonos nézeteket, s olykor köztük is támadt feszültség, a következő három év hat bajnoki címe alaposan összekovácsolta őket. A két osztráknak az istálló részvényeseként ráadásul üzleti érdekből is kötelező jól együttműködni.

A sportigazgató és a igazgatótanács elnöke nemrég az osztrák ORF televíziónak adott interjúban mesélt mára különlegessé vált kapcsolatukról. „Működik” – állapította meg elégedetten Wolff. „Ugyanazok a céljaink, mindketten minden évben meg akarjuk nyerni a két bajnoki címet. Lehet, hogy eltérő az álláspontunk, de végső soron mindig megtaláljuk a közös nevezőt. Olyanok vagyunk, mint a régi házasok.”

Ezt Lauda is csak megerősíteni tudja, ám a házassághasonlat kapcsán azért pontosítani kénytelen. „Nem mutatkoznak a kopás jelei, mivel mindkettőnket az hajt, amit csinálni akarunk. Minden nap új kihívásokkal szembesülünk. Tapasztalatból mondom, számomra sokkal nehezebb egy férfi-nő kapcsolatot ápolni. A nők az egyenjogúságra való törekvésükkel kihívás elé állítanak: fárasztóvá válik, hogy minden nap csak védekeznem kell” – mondta az első feleségétől 15 év házasság után elvált, de 2008 óta újra nős korábbi versenyző.

Toto Wolff és Niki Lauda (Fotó: XPB) Toto Wolff és Niki Lauda (Fotó: XPB)

Hogy második felesége, Birgit mit szól ehhez, azt nem tudjuk, ám Lauda úgy érzi, Wolff-fal olykor könnyebb az élet… „Sokszor sokkal egyszerűbb Totóval egy úgynevezett házasságot vezetni, mint egy feleséggel” – állapította meg. „Olyan nagy a harmónia, mint még soha. Minden alkalommal megdobban a szívem, amikor meglátom Totót. Nem úgy, mint az első napon, amikor még nehéz volt. Ez egy tökéletesen működő kapcsolat.”

„Én is ugyanígy látom” – erősítette meg Wolff. „Általában egy kapcsolat hét éven át működik jól, mi most az ötödiket tapossuk. Próbálunk rekordot fölállítani. Ez ugyanúgy működik, mint minden kapcsolatban: éjszakánként nem szabad úgy lekapcsolni a villanyt, hogy nem tisztáztunk egy vitát. Nikiről jól tudom, hogy mennyire zavarja, amikor nem ér el telefonon. Ez egy kicsit taktikai jellegű is, de sosem hagynék megválaszolatlanul egy kérdést az éjszaka előtt.”

Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: XPB) Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: XPB)

Lauda konkrét példával szemléltette, hogyan is mennek a mindennapok kettejük kapcsolatában. „Ha valami rosszul alakul, írok neki egy sms-t, hogy kedden a gyárba kéne jönnie megbeszélésre. Sokáig semmi sem történik, én azt gondolom, minden rendben, aztán hétfő este megérkezik a válaszüzenet: »Inkább ne gyere«. Én már majdnem a repülőn ülök, mindent megszerveztem, így felhívom, és megkérdezem: »Mondd csak, megőrültél? Egy nappal előtte szólsz, hogy ne menjek?« Erre ő: »Nem, jöhetsz, de elég hülyén néz ki, hogy mindig csak akkor jössz, ha valami nem megy. Gyere akkor is, amikor minden működik!« Erre azt mondom: »Ez nem téma, Toto, érkezem!« De ő: »Akkor kérlek, gyere inkább csütörtökön. Addigra mindent előkészítek, és jobban tudunk beszélni, mivel a hétfő szabadnap volt.« Végül meggyőz engem, csütörtökön érkezem, és konstruktív beszélgetést folytatunk.”

Wolff kiemelte, a különböző helyzetekre adott reakciójukkal jól kiegészítik egymást: sokszor próbálja ellensúlyozni Lauda szélsőségességét. „A szervezés nagyon fontos. Amikor Niki megkongatja a vészharangot, mint tette Monacóban, olyankor egy alfa hím nyilván irányítani akar. De bizonyos helyzetekben ez nem vezet eredményre. A sikerre így reagálni már nem ilyen egyszerű” – vetette Lauda szemére Wolff.

„Ezentúl akkor is jönni fogok, ha jól megy, hogy többé ne tehess szemrehányást nekem” – ígérte neki erre kollégája.

Valóban olyanok már, mint a házasok…

Borítókép: Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: XPB)

További tartalmak