Musorujsag
Élő Eredmények

Felvonták a magyar zászlót az Universiadén

Felvonták a magyar zászlót az Universiadén

MTI
A magyar csapat nagyobb része már megérkezett a tajpeji Universiade sportolói falujába, ahol pénteken népzenével és tánccal egybekötött ünnepség keretében - öt másik ország zászlajával együtt - felvonták a magyar lobogót.

Kiss Ádám, a magyar csapat delegációvezetője az Universiade falu polgármesterével adta át egymásnak az ilyenkor szokásos ajándékokat.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek veletek, a magyar csapattal Tajpejben, és szurkolhatok mind a 140 sportolónak, közöttük a testvéremnek, Gyurta Gergelynek is. Fontosnak tartom, hogy az egyetemi tanulmányok, az elme kiválóságának és a világszínvonalú sporteredményeknek együttes ünnepén, az Universiadén meg tudjuk mutatni, hogy nem véletlenül van Magyarország a nyári Universiadék ranglistáján a 11. helyen” – köszöntötte a magyar sportolókat Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Magyar Egyetemei és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja, aki a magyar Universiade csapat nagyköveteként érkezett Tajpejbe.

Az esemény megnyitója szombaton lesz, de a vízilabda és a labdarúgás küzdelmei már megkezdődtek, előbbi sportágban a férfi és a női magyar csapat is győzelemmel rajtolt pénteken.

További tartalmak