Musorujsag
Élő Eredmények

Gyászszünettel kezdődnek a spanyol bajnokik

MTI
A barcelonai és a cambrilsi terrorcselekmények miatt egyperces gyászszünettel kezdődnek hétvégén a spanyol és a német labdarúgó-mérkőzések.

A professzionális labdarúgás így fejezi ki részvétét és szolidaritását az áldozatok barátai és rokonai felé – áll a spanyol labdarúgóliga pénteki közleményében. Az élvonal új bajnoki idénye éppen pénteken (ma) este kezdődik a Leganés-Alavés mérkőzéssel.

A német liga vezetői ugyancsak elrendelték az egyperces néma megemlékezést és a fekete karszalag viselését a Bundesliga első és másodosztályában.

Európa jelentős labdarúgóklubjai és játékosai szinte kivétel nélkül részvétüket nyilvánították a közösségi felületeiken, az elsők között volt a Real Madrid és Cristiano Ronaldo is.

Az FC Barcelona közleményéből kiderül, hogy létesítményeikben félárbocra eresztik a klub zászlóit, és játékosaik a hétvégi mérkőzéseken fekete karszalagot viselnek majd, ahogyan ellenfeleik is.

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma legalább 88. Az elkövetőnek sikerült megszöknie. A merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. A hat civilt és egy rendőrt megsebesítő támadást ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, így kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között. A támadást részben meghiúsító rendőrség négy terroristát agyonlőtt, egy ötödiket megsebesített, aki később belehalt sérüléseibe. A merényletekkel összefüggésben már négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

További tartalmak