A balesete előtti időszakában jellemzően tíz órákat aludt egy-egy megméretés előtt, s mindig a legutolsó pillanatban kelt ki az ágyból. Ezúttal már hajnali fél ötkor fent volt, 6-kor edzésbe állt, majd a pálya felé vette az irányt. Nyugtalansága érthető, elvégre hat évvel a majdnem tragikus végkimenetelű ralis ütközés után az első F1-es tesztjére készült Valenciában, egy 2012-es évjáratú Lotusszal.
„Nem vagyok egy érzelmes alkat, de a mai egy érzelmes nap volt” – ismerte el Robert Kubica a visszatérési folyamatát kiemelt figyelemmel kísérő F1Racing magazinnak adott interjújában. A – még a magyarországi Renault-tesztje előtt készült – beszélgetésből hamar kiderül, hogy a soha föl nem adott cél, a visszatérés megvalósításának folyamatában legalább akkora szerepe volt a 2011-ben pórul járt lengyel érzelmi hullámvasútjának, lelki válságának, mint az azt előidéző súlyos kar- és kézsérülésnek.
„Igen, korlátolt a mozgásom, nem tudok túl sokat edzeni a karommal, de ez a balesetem következménye, amin nem tudok változtatni. Az viszont, hogy hat év F1-es távollét után most itt vagyok, és hosszú etapokat tudok teljesíteni, megmutatja, hogy nem minden az izmokon és az erőn múlik. Rádöbbent arra, hogy a korlátok talán az agyamban vannak, és hogy a határaim talán messzebb vannak, mint azt gondoltam, és még nem is térképeztem fel őket” – állapította meg Kubica.
Hat kőkemény év kellett ahhoz, hogy eljusson e felismerésig, és most, hogy megtette, már csak az a kérdés, hol vannak a valós határai.
Robert Kubica ( Fotó: Xpbimages.com)
Ragaszkodás és menekülés
Jó esély van rá, hogy azokat újra az F1-ben fedezze föl. Abban a kategóriában, mely számára a mindent jelenti. Az iránta érzett szeretet annyira nagy, hogy a visszatérésről szőtt álmait még akkor sem tudta föladni, amikor már senki sem hitt benne. „A Forma–1 a létező legmagasabb színvonalú kategória, és nemcsak az autók terén, az egész közeg, a téged körülvevő emberek szintjén is. A legnagyobb nehézséget számomra az okozta, hogy hiányoztak az emberek, akikkel próbáltunk mindent kihozni az autóból, minden apró részletre figyelni. Igen, hiányzott a versenyzés, a vezetés, de a motorsport legprofibb szintje is” – magyarázta, mit is jelent számára a királykategória.
„A legrosszabb, amikor fölébredek, és nincs mit csinálnom. Ilyenkor elkezdesz agyalni… Talán megnézel egy futamot, és eszedbe jut, hogy jobban hiányzik a versenyzés, mint bármi más.”
Robert Kubica (Fotó: XPB)Furcsamód éppen ez az F1 és a legmagasabb szintű versengés iránt érzett szeretet volt viszont az az erő is, amely hosszú évekig visszatartotta őt a sorozattól. Az elmúlt hat évben annyira retteget a föladás kényszerétől, a kudarctól, az újabb csalódástól, hogy inkább tudatosan távol tartotta magát mindentől, ami az F1-re emlékeztetheti. „Az emberek nem értették, miért raliztam, pedig az ok nagyon egyszerű volt. Rájöttem, hogy bármit is csinálok, ami emlékeztet az F1-re, arra, amit a baleset előtt csináltam, fáj. Emiatt a környezetváltás mellett döntöttem. Talán túl szigorú voltam, de úgy éreztem, erre van szükség. Nem őrültem meg a baleset után – sok sérülésem volt, de az agyam azért még rendben van!”
„Talán túlságosan távol keresgéltem”
Ma már talán úgy tűnhet, túlságosan is óvatos volt, túl sokáig várt, és talán el kellett volna fogadnia azokat a lehetőségeket, amiket korábban kapott bizonyos csapatoktól, bizonyos kategóriákból. Ez viszont távolról sem volt olyan egyszerű, mint amilyen logikusnak tűnt. „Az emberek azt mondják nekem, ne a múlttal foglalkozzak, hanem a jövővel. Igazuk van. De ember vagyok, így normális, hogy ha szeretek valamit, és elveszítem azt, akkor az ott motoszkál a fejemben. Amikor a teszt után kiszálltam az autóból, eszembe jutott az is, hogy a baleset hatalmas részt vett el az életemből, hogy óriási hatása volt az életemre. És ilyenkor nem egyszerű új célokat találni, új életet kezdeni. Talán túlságosan távol keresgéltem a korábbi életemtől. Talán van ahhoz közelebbi dolog is, ami ugyanolyan elégedetté tehet, ugyanolyan élvezetet nyújthat, amelyben új célokat találhatok.”
Ma már így érzi, de meggyőződése, ha két-három évvel előbb kezdte volna a mostani munkát, csak magának ártott volna vele. „Megtehettem volna, és tudtam, hogy élveztem is volna. De azt is tudtam, hogy még nem állok készen ennél többre.”
Robert Kubica (Fotó: XPB)Az elmúlt egy évben már egyre inkább készen állt rá. Ezért is hagyott fel a ralizással, s kezdett bele rövid távú vagy alkalmi dolgokba. Tesztelt sportautókat, GT-autókat, Forma–E-s, GP3-as gépeket. „Ezek egyfajta ellenőrző tesztek voltak, mert a titkos célom mindig is az volt, hogy visszaüljek az F1-es autóba” – árulta el a lengyel. „Minden apró teszttel lépésenként növeltem a nehézségi fokot, a fizikai terhelést. Ez volt a helyes módszer. Talán nem a megszokott módszer, de a helyzetem is nagyon szokatlan. Természetemből adódóan mindig nagyon óvatos voltam, lépésről lépésre és csendben haladtam. Már hónapok óta éreztem, hogy készen állok, csak fel kellett készülnöm.”
A lelki sebeknek is idő kellett a gyógyulásra
Nem is kérdés, a visszatérési folyamatban a mentális áttörés volt a legfontosabb momentum. „Ez biztos. Fizikai szempontból bizonyos dolgokon nem változtathatok, de vannak dolgok, amiken javíthatok. Sosem voltam még olyan fitt, mint a tesztre készülve. És vannak módszerek, melyekkel lehet kompenzálni a korlátozottságomat. Az erőt nem tudom, a jobb karom mozgásának hiányát sem, ezért az agyamat kellett újrahangolnom. Talán furcsán hangozhat, de bizonyos tekintetben jobb versenyzőnek érzem magam, mint voltam. Ez részben a ralinak köszönhető, ami érzékenyebbé tett, de az agyamnak is szerepe van benne, mert új módszereket fedeztem föl. Bizonyos területeken érzékenyebbé váltam, és ez pozitívum.”
„Nyilván jobban szeretném, ha két százszázalékos karom lenne, de nincs, ezért kell most keményebben dolgoznom, mint korábban. Bármibe is kezdek, biztosra kell mennem arról, hogy képes vagyok rá. Ezért is vagyok óvatos. Ezért volt az, hogy akárhány kategóriából kaptam felkérést, a versenyzés előtt mindig kértem egy nap próbát. Nem mindig volt rá mód, és az emberek ezt időnként kifogásnak érezhették arra, hogy miért nem vágok bele. Pedig én csak magam miatt tettem, hogy lássam, képes vagyok-e jó eredményre. Nem akarok csak azért versenyezni, hogy növeljem a létszámot.”
Elmondása szerint a kételyek eloszlatása nyitott utat fizikai korlátainak realistább értékelése, ezáltal pedig az F1-es visszatérés előtt is. „Talán furcsán hangozhat, de számomra talán az F1-es autókat a legkönnyebb vezetni a szervó miatt. Igaz, hogy kevesebb időd van reagálni, mert minden gyorsabban történik, és magasabb szintű koncentrációra van szükség, de a teszt bebizonyította, hogy nem vesztettem el mindent.”
Robert Kubica ( Fotó: Xpbimages.com)Ahhoz, hogy erre rájöjjön, a mentális gátakat kellett ledöntenie. „Nyolcvan százalékban az agyadon múlik. Ha elkezded hinni, hogy sikerülhet, az máris fél siker. Keményen kellett dolgoznom, fel kellett készülnöm, de a cél már régóta ott lebegett előttem, csak nem beszéltem róla senkinek. Lassan elkezdtem lefogyni, tizennégy kilóval voltam nehezebb, mint most. Lépésről lépésre javítottam a fizikumomon, elkezdtem fejben is dolgozni, éreztem a fejlődést, és elkezdtem elhinni, hogy lehetséges lesz.”
„Komoly kockázata volt annak, hogy megégetem magam, főleg mentálisan. Ez volt az utolsó, amit akartam: mentálisan tönkretenni magam. Aztán meg kellett kapnom a lehetőséget. Hónapokkal korábban is sort keríthettem volna rá, talán már tavaly, de akkor még nem voltam biztos magamban. Most magabiztosan érkeztem, majdnem teljesen biztos voltam a dolgomban. Csak az volt a kérdés, tíz vagy száz kör kell-e ahhoz, hogy visszatérjen az érzés. Végül egy kellett…”
Új cél, új élet – új F1-es karrier?
Ma már megvan az érzés. És nemcsak a vezetést illetően. Robert Kubica sérült kezének talán ennél kevesebb idő is elegendő lett volna ahhoz, hogy újra F1-es kormányt ragadjon. A sérült lelkének viszont kellett ez az idő a gyógyuláshoz.
Az áttörés megtörtént, az F1-től való távollét fájdalmát az F1-es visszatérés reménye váltotta fel benne. Újra ott áll a kategória ajtajában, és már nem állja útját az attól őt eddig távoltartó hiányérzet és félelem. „Ennek az érzésnek szerencsére már vége. Igaz, hogy az idő a legjobb orvosság. Talán valóban nem rossz, ha türelmes az ember, működhet a dolog. Rendben, már kevesebb hajam van, és az elvesztett éveimet nem kaphatom vissza, de ez is része az életemnek. Azok után, ami velem történt, új célokat kellett találnom, és nekem egyértelműen ez volt a legnagyobb célom.”
Apró lépéseivel, elszántságával, kitartásával, óvatosságával és realitásával már nagyon közel került a megvalósításához. Ám ha megvalósul F1 történetének legnagyobb visszatérése, ha nem, Robert Kubicát az eddig bejárt útja így is mindenképpen a sportág történetének egyik legkülönlegesebb, legnagyszerűbb karakterévé tette.
Talán nem egy érzelgős típus, de a története mégis telítve van érzelmekkel. És ahogyan megéli, kezeli őket, az alapján csak tisztelni, szeretni lehet őt. És csak egy dolgot kívánni neki: győztesként szelje át a célvonalat!