Musorujsag
Élő Eredmények

Videón 2017 eddigi legnagyobb mentései

Formul1.com
A Forma–1 hivatalos oldala ezúttal a 2017-es első félév leglátványosabb mentéseit, baleset-elkerüléseit gyűjtötte csokorba.

Jolyon Palmer – Magyar Nagydíj

A csapattársa által megtorpedózott Daniel Ricciardót is váratlanul érte, hogy Red Bullja az ütközés után megcsúszott a szivárgó hűtőfolyadékon, hát még a mögötte érkező Jolyon Palmert! A Renault versenyzője csak a legutolsó pillanatban tudta félrerántani a kormányt, és a bukótérbe menekülve úszta meg a nagyobb bajt.

Sergio Pérez – Azeri Nagydíj Az utcai bakui pályán számos falpuszit láthattunk a hétvége során, többek számára viszont a hibáért inkább „medvepuszis” jutalom járt. Sergio Pérez megúszta. A mexikói porzó-csúszós manővere során csak súrolta a betont, prezentálva, milyen is a tökéletes pályakihasználás.  

Kimi Räikkönen – Monacói Nagydíj

Valami hasonlóval rukkolt elő Kimi Räikkönen is a másik utcai helyszínen, Monacóban. Az uszodánál lévő sikánt sok versenyző igyekezett a lehető legszűkebben venni, de talán semelyiküknek sem sikerült olyan tökéletesen, mint a finnek, aki csupán felnijével súrolta a belső szalagkorlátot. Szikrázó jelenet volt!

Max Verstappen – Kínai Nagydíj

Félig nedves pályán versenyezni mindig nagy kihívás, a tapadást mindenhol kereső Max Verstappentől pedig már megszokhattuk, hogy ilyenkor még akkor is méregeti a határokat, amikor a tempót visszafogják. Kínában is így volt ez, ahol majdnem eldobta a vasat a hosszú egyenesre vezető döntött jobbosban. Hogy csak majdnem, az csakis kiváló reflexein múlt.

További tartalmak